A San Francisco 49ers az offseasonban mindent megtett, hogy megszabaduljon Jimmy Garoppolo-tól de az irányító a nyakukon maradt. Kimondták, hogy a tavalyi harmadik választottnak, Trey Lance-nek szavaznak bizalmat de a fiatal irányító megsérült a második játékhéten.

Így nem volt más lehetőségük és be kellett vetni a tartalékot. A szurkolók jelen pillanatban hálásak lehetnek a történteknek ugyanis a 49ers jelenleg a csoportja élén áll. Garoppolo szerződése az idány végén lejár és az idei történések után biztosan nem fogják marasztalni.

Szabadügynökként nézhet majd új csapat után és biztosan nem lesz hiány kérőkből. Jelen állás szerint a New York Jets és a Houston Texans csaphat majd le rá.

Mindkét csapatnál a héten cserélik le a kezdőirányítójukat így szinte biztosan új irányítót akarnak a center mögé állítani a következő szezonban. A Texans-Garoppolo vonalat megbonyolítja, hogy jelenleg az első Draft cetlit birtokolják és ha ez így marad akkor a jövő évi Drafton elsőként, kiválaszthatják az évfolyam legjobb irányítóját.

A Jets-nél Zach Wilson állása került veszélybe és miután 6-4-es mérleggel rendelkeznek így papíron a szezon végén sem lesznek Top Draft helyen. Számukra logikus döntés lenne Garoppolo megszerzése. Ráadásul Robert Saleh személyében egy olyan vezetőedzője lenne akivel közös múltja van San Franciscóból. Saleh korábban a 49ers defensive koordinátora volt.

Fotó: nflanalysis.com