Zach Wilson-t rövid NFL karrierje során rengeteg kritika érte, különösen a vasárnap esti teljesítményét követően. A New York Jets másodéves irányítója nagy szerepet játszott a csapata Patriots elleni vereségében vasárnap este, de a kezdő szerepe a továbbiakban is biztos.

Robert Saleh vezetőedző tegnap a médiának nyilatkozva megerősítette, hogy a csapat egyetlen pillanatig sem gondolkodott azon, hogy a tavalyi Draft második helyén kiválasztott játékosukat a kispadra ültessék a vereség során. Wilson passzainak kevesebb mint fele volt sikeres (41-ből 20) és 3 interceptiont dobott. Így a rengeteg hiba miatt Ő lett a bűnbak amiért véget ért a csapata négymeccses győzelmi szériája.

Összességében a 23 éves játékosra nem tekintenek úgy mint a Jets támadójátékának húzó emberére. A Jets támadóegysége a legtöbb fontos kategóriában a középmezőnyben helyezkedik el. Más szóval, az a második éves ugrás, amit sokan vártak tőle (a legtöbb fiatal irányító fejlődési görbéjén megvan), még nem történt meg. Ez pedig a csapat támadójátékát érintő közelmúltbeli fejlemények nyomán még nagyobb jelentőséggel bír.

A futó Breece Hall és Alijah Vera-Tucker szezon végi sérülései komoly csorbát ejtettek a New York futójátékán. Ennek következtében az egység sikerének nagyobb terhe mostantól Wilson irányító játékától függ. Az, hogy mekkorát lép előre a szezon hátralévő részében az a Jets szezonjának egyik legfontosabb kérdését jelenti.

Fotó: thejetpress.com