Mindig sok furcsaság van, amikor a Panthers és a Falcons összecsap. A vasárnapi meccs talán a csúcs volt mind közül. A Panthers hosszabbításban 37-34-re kikapott a Falcons csapatától, a lehető legfurcsább módon, mindkét csapat a végén vitte be a meccset eldönteni látszó ütéseket.

A Panthers 12 másodperccel a mérkőzés vége előtt egy 62 yardos, győztesnek tűnő touchdownt szerzett DJ Moore elkapásával, de Moore-t sportszerűtlen magatartásért megbüntették, mert a teljesen érthető ünneplés közben levette a sisakját, és miután a biztos extrapontot 15 yarddal hátrébb vitték, Eddy Piñeiro kihagyta azt, így 34-34-es döntetlennel kezdődött a hosszabbítás.

Természetesen.

Egy olyan szezonban, amikor már edzőt váltottak és elcserélték legjobb támadójátékosukat draft pickekért, PJ Walker (akit az edzőtábor után kivágtak volna, ha nincs a két másik irányító sérülése) hősies passza szinte már elvárható volt.

Mert ebben a szezonban semmi sem úgy alakult, ahogyan azt várták.

Ez volt az a fajta kiugróan szokatlan végkifejlet, amire az ember számít, amikor ez a két csapat összecsap, és az, hogy ez nem a szokásos 60 perc alatt dőlt el, helyénvaló volt.

És a hosszabbításban semmi sem történt úgy, hogy minden normálisabbá váljon.

Úgy tűnt, hogy A Panthers cornerbackje, CJ Henderson a hosszabbításban egy interceptionnel bebiztosítja a győzelmet, de Piñeiro kihagyta a 32 yardos mezőnygólt, ami 5:54-gyel a hosszabbítás vége előtt véget vetett volna a mérkőzésnek.

Innen a Falcons 1:55-tel a vége előtt Younghoe Koo 41 yardos mezőnygóljával tudott helyzetbe kerülni, ami véget vetett a napnak.

A Panthers úgy utazott el, hogy esélye volt a divízió első helyének megosztott megszerzésére, de még a 2-6-os mérleggel is úgy érezhetik, hogy tettek egy lépést valamilyen irányba. Majdnem előremutatónak érezték, már amennyire ez lehetséges, ha 2-6-os mutatóval állsz.

– A safety Juston Burris a második félidőben lejött a pályáról, és agyrázkódás miatt nem tért vissza.

A Panthers emiatt átalakította a felállást, és megpróbálta összerakni a védelmet, amely még mindig a safety Jeremy Chinn nélkül játszik (aki már a jövő héten visszatérhet).

Tavaly a Panthers a Falcons tight endjét, Kyle Pittset hét elkapáson és 74 yardon tartotta, de vasárnap öt elkapásból 80 yardot és egy touchdownt szerzett.

Pitts-et amúgy is nehéz levédekezni, de ha rövid a secondary, az még nehezebbé teszi a dolgot.

– A Panthers megint megmutatta, hogy képes nagy játékokra a védelemben.

A cornerback Donte Jackson már korán elkezdte a dolgokat, a Falcons irányító Marcus Mariota passzát szedte le a meccs második játékában (miközben Byrd ellen védekezett).

A Panthers az első félidőben egymás után két sacket is összehozott: Derrick Brown és Yetur Gross-Matos együtt csináltak egyet, majd a következő játékban Frankie Luvu vitte földre Mariotát.

– Jackson az első félidőben néhány percet a kék orvosi sátorban töltött, ahogy az elmúlt hetekben is megtörtént. Aztán kijött onnan, és folytatta a játékot a fájós bokájával, ahogy az elmúlt hetekben is. A negyedik játékrész végén is lejött a pályáról, végül bokasérülés miatt az öltözőbe vitték.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershungary.com

Fotó:thefalcoholic.com