Emberek én ilyen borzalmas első félidőt még nem láttam magunktól, mint amit bemutattunk, de szerencsére a védelem megmentette a meccset, a támadók pedig hozták azt amit kellett, így győzelemmel térünk a pihenőhétre, ami után újult erővel megyünk neki a szezon második részének.

Nagyon nehezen és még annál is felejthetőbben indult a meccs, szó szerint nem lehet semmiről írni. Sőt, aki teheti az még a videós összefoglalóban is tekerjen a második félidő vége előtti 4. percig.

Mindkét csapat pont nélkül zárta az első negyedet, mi még ennél egy kicsit továbbmentünk és első kísérletet sem szereztünk. Ez utóbbira csak a második negyed közepén volt először példa, annak a drive-nak a végén Irv Smith Jr. megszerezte a szezonbéli második TD-jét is.

Tényleg borzasztó volt ez a kezdés, mert alig 15 yardot haladtunk előre az első negyedben és első kísérletünk sem volt, ráadásul Cousins-t majdnem megajándékozták egy safety-vel, de még mielőtt teljesen a földre vitték volna eldobta a labdát.

Ezzel ellentétben a Miami igencsak mozgalmas első negyedet tudhatott magának, mert már ekkor 100+ yardnál jártak, úgy hogy legalább 70 yarddal visszafújták őket, mert sorra kapták, az amúgy jogos büntetéseket.

A második negyed utolsó harmadában megtörtént: Hölgyeim és Uraim, first downt szereztünk! Egervári Sándor szavaival élve az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Szerencsére még mindig itt van nekünk Jefferson, aki termelte a yardokat és csak 1 yarddal a gólvonal előtt tudták kivinni az egyik elkapásánál. Itt ugye a már előbb említett Irv Smith Jr. révén átvettük a vezetést.

A második negyed hátralévő része “békében” zajlott le, a Miami-nak volt egy kihagyott mezőnygól kísérlete a zárkózásért, mi viszont növelni tudtuk az előnyünk Joseph mezőnygóljának köszönhetően, melyet Smith karrierjének 31. interception elkapása előzött meg. A szünetben tehát meg volt a vezetés, de bőven hagyott kívánnivalót maga után a csapat mutatott játéka.

Félidő után a harmadik negyedben látszólag egyik csapat sem tudott megújulni. Nem jöttek az előrehaladások, értelmetlen hívások, nézni is kínszenvedés volt. Az hagyján, hogy a passzjáték nem megy igazán, de a futás az kritikán aluli volt. A harmadik negyed végéig a két csapat összesen 73 yardot futott és ebből csak 17 volt a Vikings nevéhez köthető. Ilyen futójátékosokkal érthetetlen ez a szám.

A zárónegyedre kicsit megélénküllek a csapatok, mintha csak hallották volna a szurkolók gondolatait, aki a harmadik negyedben akár nagyobb összegben is fogadtak volna, hogy 10-3 marad a meccs vége. Így tehát ennek ellent mondva előbb a Vikings szerzett TD-t Thielen elkapása után, majd egy elég sima drive után zárkózott a Miami Gesicki TD szerzése után. Viszont a különbség nem állt vissza a két fél közé, mert vendég oldalról Joseph szélesre vette az extra pontot, idén már másodjára. Ezzel meg is volt az esélye a hazaiaknak, hogy egy TD-vel fordítsanak.

Ám nagyon nem ez történt, mert Fortuna megint lila mezt öltött magára. Miután Waddle kiejtette a labdát és Bynum visszaszerezte megtörtént az, ami egész meccsen nem. Dalvin Cook futott egy hatalmasat és ezzel bebiztosította a Minnesota győzelmét, ráadásul Thielen elkapásával a plusz két pont is a zsebben.

Cook 53 yardos futott TD messze a legjobb teljesítménye idén, de ezen a meccsen mindenképp, mert eddig a pillanatig 9 futásból csak 17 yardot tudott felmutatni.

A végére teljesen szétesett a Miami és Bridgewater is, mert alig 3 perccel a vége előtt Peterson újabb passzát húzta be, megszerezve a védelem második interceptionjét, összességében a 3. labdaszerzését. Ja igen, Bridgewater irányított a meccs nagy részében, mert Thompson kézsérülés miatt még az első félidőben kiállni kényszerült.

A végét még megpróbáltuk izgalmassá tenni, nehogy legyen már egy “sima” meccsünk. Gesicki másodjára is remek célpontnak bizonyult Teddy által, így 8 pontra zárkózott a hazai gárda és azért csak ennyire, mert a kétpontos az bizony nem jött össze.

Az eredmény azonban már nem változott, így a Vikings sorozatban negyedik meccsét húzta be.

A védelem ma nagyot ment. 2 interception, 1 kikényszerített és szerzett fumble, 6 sack és megannyi szép játék. A futásokat nem engedték, Mostert 50 yardot sem ért el.

Meglett tehát a várva várt győzelem és 5-1-es mérleggel vonulhatunk a pihenőhétre. Ott most alaposan át kell beszélni a dolgokat, mert három negyeden keresztül alig mutattunk valamit, ez pedig komoly csapat ellen vissza fog ütni.

végeredmény:
MINNESOTA VIKINGS 24, MIAMI DOLPHINS 16

következő mérkőzés:
ARIZONA CARDINALS – MINNESOTA VIKINGS, 2022.10.30 18:00

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: cbssports.com