Jöjjenek a negyedik hét legkiválóbb teljesítményei, a győztesek legjobb játékosai. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). Remek elkapó, illetve futó produkcióknak voltunk tanúi, rookie fronton, számos defensive back villantás mellett. De nézzük, kiket hoztunk!

A hét támadója
Deebo Samuel WR San Francisco 49ers

Idén először zárt száz elkapott yard fölött a 49ers klasszisa. öt meccs után újra. Hat elkapása a legtöbb ebben a szezonban egy meccsen, és ezekből sikerült alaposan profitálnia. A touchdownt érő parádés játékát még sokáig fogjuk nézegetni. Screen passzokból tetemes mennyiségű yardot termelt és ahogy ezeknél a játékoknál sebességet vált, egészen lehengerlő. Érdemes kiemelni, hogy a 115 yardot úgy hozta össze, hogy három elkapása is a scrimmage mögött történt, onnan lódult meg. Az 57 yardos TD-jéből ötven az elkapás után született. Talán nincs nála jobb játékos a ligában, elkapás utáni yard szerzésben. A futójátékba nem erőltették most a Rams ellen, de ettől még Deebo Samuel nálunk a hét támadója.

A hét védője
Jordan Poyer S Buffalo Bills

Egészen félelmetes a Bills védelme idén, annak ellenére, hogy Tre White még sehol, Micah Hyde pedig már sehol. Az eddigi négy mérkőzés második játékrészeiben, mindössze hét pontot engedtek (a Dolphinsnak, az mondjuk a meccsbe került). Tehát kevesebb pontot, mint ahány negyedről beszélünk. Ebben nagy szerepe van Jordan Poyernek is, aki a harmadik fordulós hiányzása után, úgy tért vissza, ahogy kevesen. Az MVP formában játszó Lamar Jacksonnak két passzát is lehúzta. Igaz, az első inkább az újonc, Prince Emili érdeme, aki felütötte a labdát, Poyer pedig jókor volt jó helyen. A második labdaszerzése viszont gamechanger momentum volt. Persze, megkérdőjelezhető, hogy a Ravens miért ment neki a negyedik kísérletnek, illetve Lamar labdája is késett, de a Bills azt a védekezést konkrétan elrontotta hátul, Poyernek kellett óriásit mentenie. De az interceptionök ellenére is remekelt a hét védője (aki csak azért nem Haason Reddick, mert kicsinálnak a szerkesztőtársak, ha minden héten hozok egy Eagles játékost… de azt talán elfelejtették, hogy Poyer is az volt! HAHA!)

A hét újonca
Tyler Allgeier RB Atlanta Falcons

Minden héten nem szeghetjük meg a szabályokat (miszerint, csak győztes csapatból díjazunk), ezért bocsánattal tartozom a Jack Jones, Chris Olave és Dameon Pierce fanoknak (de a Seahawks rookie cornerei is jók voltak épp). A Falcons újonc futója alaposan kitett magáért a Browns elleni győzelem során. És még erre lesz lehetősége a jövőben, hiszen Patterson kiesésével, Tyler Allgeier nagyobb szerephez juthat. A második héten már kapott tíz futást, akkor 30 yard jött össze, most ugyanennyi lehetőségből 84. Közte egy 42 yardos vágta. Tehát, ha azt levonjuk, akkor is 4,6 yardot átlagolt futásonként. Ami baromi jó. Egy passzt is kapott, amit 20 yardra váltott (3&12-nél!). A touchdownra még várni kell és Caleb Huntleyt is le kell gyűrnie a több snapért, de nem aggódunk a hét újonca miatt.

Forrás:

FumbleForum

fumbleforum.hu