Következik az idei első csoportmérkőzésünk, a Dallas Cowboys-t látjuk vendégül a Monday Night Footballon. A gyenge játék ellenére 2-0-ás mérleggel áll a csapatunk, ráadásul az ellenfelünk Dak Prescott nélkül fog pályára lépni, így kivételes lehetőség előtt állunk. Vajon sikerül végre nyerni egy főműsoridős mérkőzésen?

Cooper Rush lesz a Cowboys irányítója és nem véletlenül csenghet ismerősen a neve, hiszen nálunk is próbálkozott már egy korábbi edzőtábor alatt. Mindig óriási lehetőség, ha a csere QB ellen kell megküzdenie a védelemnek, így mindent meg kell tenni, hogy minél kellemetlenebbé tegyük Rush estéjét.

Ezt elsősorban Zeke Elliott próbálja majd megakadályozni, aki ugyan még mindig 1000 yardos futó, de már nem csinál olyan különleges dolgokat, mint az első éveiben és az első két héten sem váltotta meg a világot. Többször is olvashattunk már olyat 2021-ben, hogy veszélyesebb játékos nála Tony Pollard és más csapatban valószínűleg lényegesen több lehetőséget kapna a backup.

CeeDee Lamb a legveszélyesebb elkapó és érdekes lesz majd látni, hogy mire megy vele Adoree’ Jackson, meglepődnék, ha nem őt állítanánk a korábbi első körös játékosra. Megnehezítheti a secondary dolgát, hogy visszatérőben van a tavalyi szezon hajrájában ACL szakadást szenvedő Michael Gallup. A WR-ek közül Noah Brown hozta eddig a legjobban a yardokat amin nem szabad meglepődnünk, hiszen nem ő a Cowboys QB-k elsőszámú célpontja és ezek a játékosok inkább a cserékkel készülnek az edzések során.

A TE-k közül Dalton Schultz játéka kérdéses, bár hallottam olyan véleményeket, amelyek alapján komoly meglepetést jelentene a játéka. Mögötte két újonc van a keretben Jake Ferguson és Peyton Hendershot személyében, nekik eddig nincs elkapásuk.

Visszatérőben van a kezdő pass rusher párosunk és óriási szükségünk lesz Azeez Ojulari és Kayvon Thibodeaux játékára, hiszen Tyler Smith személyében egy újoncot találunk a Cowboys támadófal bal oldalán. Nem léphet pályára Connor McGovern, akit eddig Matt Farniok helyettesített. Esetleg Jason Peters is bemutatkozhat az új csapatában, ez esetben elképzelhető, hogy Smith lesz a bal oldali guard. A többi pozíció biztosnak tűnik, Tyler Biadasz, Zack Martin és Terence Steele is megbízhatóan végzi a dolgát.

A “túloldalon” Micah Parsons a legnagyobb sztár, hiszen a tavalyi bemutatkozó szezonjában rögtön a liga egyik legjobb védője volt. Idén sem lassult le, már most 4 sacknél jár és rossz hír, hogy általában a D line bal oldalára állítják fel, így valószínűleg elsősorban Evan Nealnek kell megállítania őt. Számunkra pozitívum, hogy egy betegség miatt nem nagyon tudott edzeni a héten. Nem olyan veszélyes játékos már DeMarcus Lawrence, mint korábban volt, így tőle nem feltétlenül kell tartanunk. A rotációban Dante Fowlert és Dorance Armstrongot alkalmazzák még.

A védőfal belső része viszont egyértelműen átlag alatti. Osa Odighizuwa szerepelt eddig a legtöbbet és talán ő a legjobb DT ebben a csapatban. Mellette Quinton Bohanna van megjelölve kezdőnek, de egyelőre nem nagyon volt hatással a játék alakulására. Neville Gallimore és Trysten Hill van még a rotációban és talán nem sértem meg a Cowboys szurkolókat ha azt írom, hogy előzetesen tőlük is többet vártak volna.

Parsons bevethető a linebacker sorban is, de idén eddig szinte kizárólag passzsiettetőként kapott lehetőséget. Így Leighton Vander Esch és Anthony Barr a két LB, eddig ketten oldották meg a pozíciót. Lényegesen jobb minőséget képviselnek a mi párosunkhoz képest.

A cornerback sorban általában Trevon Diggs van fókuszban, hiszen vagy egy óriási INT-t mutat be vagy egy nagy TD-t enged az ellenfélnek. Idén kicsit más szerepkört kapott és inkább a flat zónában kell vitézkednie. Ez redukálja a turnovereinek és az elrontott játékainak is a számát. Rendre a bal oldalra kerül Diggs, míg a túloldalon Anthony Brown helyezkedik el, a slotban pedig Jourdan Lewis próbálja megállítani az ellenfél elkapóit. Az eddiginél is több motiont várok.

Malik Hooker és Donovan Wilson a két kezdő safety, a rotációban pedig Jayron Kearse és Israel Mukuamu kap lehetőséget.

Brett Maher a kicker, Bryan Anger a punter, a visszahordó pedig KaVontae Turpin.

Ezer éve nem nyertünk MNF-et, visszatér Azeez Ojulari és bemutatkozik Kayvon Thibodeaux, előkerülnek a color rush mezek és a szurkolókat is kérték, hogy fehérben érkezzenek. Minden adott ahhoz, hogy oroszlánbarlanggá alakuljon a Metlife Stadium. Kevés pontos mérkőzést várok, hiszen a támadóink eddig nem brillíroztak, a Cowboys-nál pedig Cooper Rush próbálja majd megnyerni a mérkőzést. Nem bánnám, ha a múlt hétten ellentétben kezdetben inkább a futásokkal próbálkoznánk, hiszen a dallas-i védelem hatékony a passzok ellen. Becsapós a csapatunk mérlege, hiszen gyenge játékkal sikerült két győzelmet szerezni, így a közeljövőben fel kell készülnünk a vereségekre is. Nagyon remélem, hogy ez most még nem következik be, hiszen a csoportellenfeleink ellen rendre rosszul teljesítettünk mostanában és külön öröm lenne egy Cowboys elleni W.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: bigblueview.com