A rajtpisztoly eldurranása előtt, (vagyis közvetlenül a start után) az utolsó pillanatban felfedjük, a draft, az igazolások, a cserék és a preseason meccsek után, miként látjuk mi az erőviszonyokat. Igazi nehézségeket talán a középmezőny sorrendbe rakása okozott, hiszen a nyolc legjobb és a nyolc legrosszabb csapat kiválasztása a bolygónk teljes lakosságának egyetértésével született. De azért itt-ott érvelünk is, most már viszont ne ragozzuk, nézzük!

2. Los Angeles Rams

Csupán ízlés kérdése, hogy a Bills vagy a Rams csapatát soroljuk előrébb (egy első helyre rakott Chiefs zavart be az átlagba egyébként itt), hiszen mindkét keret brutálisan erős, a címvédő pedig még erősebb papíron, mint tavaly. A hajnali vereslget számítva is. De Stafford rejtélyes könyöksérülése, bármennyire is próbálják elmismásolni, valamennyi aggodalomra adhat okot, amíg nem látjuk élesben, addig mindenképp. Oké, a Billsnél Tre’ White is komoly veszteség, de nem a legfontosabb pozíció. 

Aki izgalmas lehet, az a preseason legjobb játékosa, Lance McCutcheon. Az undrafted elkapó kiérdemelte a helyét a rosteren. A hírek szerint Van Jefferson nem lép pályára, amiből persze nem következik egyenesen, hogy McCutcheon szerephez juthat, de szívesebben néznénk, mint Ben Skowroneket. 

3. Kansas City Chiefs

Nagyon izgalmasan néz ki ez a Tyreek Hill utáni WR szekció. Ugyan Justyn Ross kimarad belőle, de így is elég változatos profilú és képességű játékosok mélyítik a posztot, amivel Andy Reid lehetőségei is bővülnek. Tyrann Mathieu és Charvarius Ward elvesztése sem akkora dráma, hogy komolyan aggódjunk a Chiefsért. Ráadásul nagyon korrekt munkát végeztek a drafton is. 

Baromi erős lett az AFC West. Az utóbbi hat évben rendre behúzta a Chiefs a csoportot, abból öt alkalommal is minimum 12 győzelemmel, az elmúlt négy évben zsinórban. Ez a széria most komoly veszélyben lehet, de minden évben szeretjük temetni Mahomesékat. Most nem tesszük.

8. Denver Broncos

Az utóbbi években az volt a mantra a denverieket illetően, hogy “csak” egy irányítóra vannak attól, hogy robbantsanak. Meg is lépték, amit kell és még egy új szerződéssel is kitömték Russell Wilsont, aki 2015 után, újra rájátszásba viheti a Broncost. Baromi tehetséges fiatalok alkotják a keretet, ez a védelem pedig már tavaly is elit volt. A harmadik legkevesebb pontot és a nyolcadik legkevesebb yardot engedték a ligában. 

Akinek elő kell lépnie, az KJ Hamler. Az általunk is top 3-nak titulált WR szekció elvesztette Tim Patricket a szezonra. Egy ilyen erős csoportban pedig minden hiányzó láncszem véres könnycseppekben manifesztálódhat. A hiányzás pedig nem ismeretlen fogalom Hamler számára, hiszen tavaly a harmadik forduló után, már nem látott pályát.

11. Philadelphia Eagles

Jó ég! Howie egy valódi varázsló. Nem igazán tett rossz lépést az Eagles ebben az offseasonban. Legyen szó a draft napjáról, vagy a későbbi cserékről, szerződtetésekről. Gyönyörűen foltozgatták a lyukasnak vélt részeket és nem csak a jelen, de a jövő is igen fényes kilátásokkal bír. Idén tényleg azon múlik minden, hogy Jalen Hurts mennyit fejlődött. Az NFC East csoportja az egyik legkaotikusabb, de általában nem azért, mert olyan komoly játékerőt képviselnek. Most viszont, 2019 után az Eagles simán behúzza az első helyet.

Ami miatt hiányérzetünk lehet, az egy releváns futó. Miles Sanders kezdőfutó létére, letudta a tavalyi évet touchdown nélkül, a fantasy játékosok legnagyobb örömére. És még így is a Philly volt a legjobb csapat futásban, az elmúlt szezon során. 

14. Indianapolis Colts

A Colts hasonlóan jól erősített, szépen csendben egy bitang jól kinéző védelmet hoztak össze. Ngakoue és Gilmore olyan veteránok, akik jelenléte még mindig döntő tényező lehet. Matt Ryan ugyan nem a legminőségibb célpontok közül válogathat, de Jonathan Taylorral a fedélzeten, erre nincs is szükség egyelőre. 

Egy széria folytatódik, egy pedig megszakad? Ez lesz egymás után az ötödik év, hogy a Colts új kezdőirányítóval kezdi meg a szezont. Ryan pedig egy nyolc éves sorozatnak vethet véget. A Colts ugyanis ezen időszak alatt, rendre kikapott a szezonnyitó mérkőzésén. Most, a Texans ellen ez valódi blama lenne.

19. Tennessee Titans

Hú, micsoda felfordulás volt itt a nyáron. A Derrick Henry – AJ Brown – Julio Jones trió alkotta szörnyetegnek megszületnie sem volt ideje. És ebből a hármasból csak a futó maradt erre az évre, minden King Henryn fog múlni. Tannehill két fő célpontja a sérülésből visszatérő Robert Woods és az újonc Treylon Burks. A védelemből Harold Landry hagyja ki a teljes évet és a QB dráma sem tesz jót a csapatnak. 

Fogjuk látni idén Malik Willist? A Titans már megágyazott a Tannehill utáni korszaknak és Willis nem is nézett ki rosszul az előszezon során. Korai lenne még kezdetni persze, de ha elúszik a rájátszás vagy Tannehill nem teljesít megfelelően, akkor bedobják? Tippre, fog játszani, mivel remekül mozog a pályán. Mi látunk benne egy-két kifejezetten rászabott playt.

23. Carolina Panthers

Hú, micsoda felfordulás volt itt a nyáron. Mindkét kezünkre szükség van, hogy megszámoljuk, hány kezdő QB-ja volt a Panthersnek az utóbbi öt évben. És idén is bolondoztak rendesen. De végül Baker Mayfield mellett tették le a voksuk. Baker gyakorlatilag a luxusból érkezett, a Brownsnál minden adott volt, hogy maradandót alkosson, legalábbis a keretet tekintve. Nem került jelentősen gyengébb közegbe, pláne, hogy a Browns úgy néz ki, újra elindult a jelentéktelenség szürke tartományába. Ha Mayfield meg tud újulni, reális célkitűzés lehet a harc a csoport második helyéért.

De vajon bírni fogja Christian McCaffrey? Elismerem, unalmas lamentálni azon, hogy egészséges marad-e a klasszis futó, de az utóbbi két évben mindössze tíz meccsen láttuk, így nem tudjuk elkerülni a kérdést. Mert bármennyire is jó DJ Moore, Run CMC nélkül nem sok babért jósolunk a Panthersnek.

28. Jacksonville Jaguars

Trevor Lawrence jobb volt tavaly annál, mint ahogy a Jaguarsra emlékszünk. Ráadásul egy valódi vesztes helyett, most egy igazi győztes, Doug Pederson fogja vezényelni a csapatot. Hogy meglepetést okozzanak, ahhoz még rengeteget kell dolgozni, bár a csoportjuk nem a legkomolyabb és mi alapvetően jelentős visszaesést várunk a Titanstől, de korai még sötét lóként hivatkozni a jaguárra. 

Mert az oké, hogy őrült sok pénzt elköltöttek a nyáron. De biztos, hogy a legjobb lehetőségekre verték el a dollármilliókat? Alapvetően nincs probléma azzal, hogy Christian Kirk, vagy Evan Engram túl lett fizetve, mert valahogy ösztönözni kell az embert, hogy Jacksonvillebe menjen. De majdhogynem Travis Etienne sérülésből való visszatérése a legkomolyabb erősítés a keretben, pedig őt tavaly draftolták. 

29. Seattle Seahawks

A bottom 8-ban mindenhol felbukkant a Seahawks nálunk, ez főleg annak köszönhető, hogy ami egyetlen biztos pontja volt a csapatnak hosszú éveken át, az most a leggyengébb. Természetesen az irányítókról beszélünk. Most, hogy az offense fal kezd rendben lenni, egy Geno Smith kontra Drew Lock féle verseny határozta meg a Seahawks preseasonját. Fájdalmas, mert tényleg nem olyan szörnyű ez a keret, amennyire egy hátrányosan megítélt irányító lehúzza most. Chris Carson kiesése persze sajnálatos, de tudják pótolni. Az elkapók rendben vannak és a védelemben is történtek jó mozgások.

De most évekig a posvány jön. Nyugodt szívvel készülhetnek a jövő évi draftra, ahol rá kell menniük egy fiatal irányítóra. A kérdés az, hogy Pete Carroll maradhat-e, egy várhatóan gyenge szezon után. Eddigi 12 éve alatt, mindössze harmadszor fordult elő, hogy nem jutott rájátszásba a Seahawks, ez most sem lehet elvárás nyilván, de rég volt már az a Super Bowl, hogy tovább húzzuk a vérfrissítést.

Fotó: nfl.com