Nem elég, hogy már a közös edzések alatt is tele volt a csapat sérültekkel, a tét nélküli Panthers elleni meccs harmadik negyedében kocsival kellett a pályáról levinni a kezdő pozícióra is várományos guard-ot, Aaron Stinnie-t. Azóta kiderült, hogy elszakadt a kereszt és az oldalszalagja is.

Sokak szerint hatalmas hiba, hogy a harmadik negyedben a játékos még pályán volt, de a sérüléseket nem lehet előre kiszámítani.

Bowles szerint térdsérülése van, eredményekre várnak a súlyossággal kapcsolatban.

A másik nagy baj, hogy a közös edzésen megsérült Wirfs is, aki viszont tényleg alapköve a falnak. Az ő sérülésének pontosítása is várat magára, a hasfala/hasa környékén van a gond.

Előzetes várakozások szerint Jensen, illetve a Cam Gill (LB) is IR-en kezdi a szezont, de ez még addig változhat.

Emellett mint tudjuk, rengeteg húzódással, hamstring sérüléssel küzd a csapat ( Evans pl.), szóval most már jó lenne, ha végre nem kezdenénk kórházcsapatra hasonlítani, főleg, hogy a szezon el sem kezdődött.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com