A New York Giants edzőtáborából a héten engedély nélkül távozott Matt Gono. A csapat listára is tette a támadófalmeberét ami kicsit furcsa a hírek miatt. A játékosról ugyanis kiderült, hogy nyaksérüléssel bajlódik és emiatt hagyta el a csapatát. Erről biztosan tudtak a csapatnál is.

Gono 2018-ban draftolatlan szabadügynökként került az NFL-be és az Atlanta Falcons játékosa lett. Eddigi 4 éves pályafutása során 21 mérkőzésen szerepelt és 4 mérkőzésen volt tagja a kezdőcsapatnak. Tavaly azonban meg kellett műteni a nyakát és a hírek szerint ez okozza a mostani problémáját is.

A beszámolók szerint Gono-nak a mostani edzések során előjöttek a tünetei és egyeztetni fog a tavalyi műtétet végző orvosával. A Giants kezdőcsapatát nem érinti a falember sérülése. A két évvel ezelőtti elsőkörös Andrew Thomas és az idei elsőkörös Evan Neal kezdő posztja jelenleg megkérdőjelezhetetlen.

Fotó: twitter.com