Kiválogattunk nektek hat olyan játékost, akinek az idei szezon nagy vízválasztó lehet. Szerződésük utolsó évébe lépnek és saját érdekükben kell nagyot villantaniuk, vagy a nagy pénz reményében egy új kontraktussal jelenlegi csapatuknál, vagy azért, hogy a 2023-as szezonban is komoly szerepük legyen valamely keretben. Szeretjük azt hinni, többnyire alap nélkül, hogy a „contract year” extra motiváció lehet egy-egy játékosnál, ami a pályán manifesztálódik, nézzük is, kikre gondoltunk.

Rashaad Penny-t a 2018-as Draft első körének 27. helyén választotta ki a Seattle Seahawks csapata. Három év alatt viszont csak 1.572 futott yardot szerzett így nem hívták le az ötödik éves opcióját. Idén viszont újraszerződtették és egyéves szerződéssel játszik.

2018-ban az első körben draftolta a Seahawks, azóta (a rájátszást is beleértve), több, mint harminc meccsen nem tudott pályára lépni, tehát bustként hivatkozni rá, nem túlzás. Aztán a semmiből, az elmúlt szezon végére a liga egyik legjobb futójának tűnt.

A szezon utolsó hat meccsén végig tudott játszani, össze is hordott 706 yardot, 102 futásból, 6 TD mellett. Négyszer is 130 yard fölött, abból kétszer 170-et is megugorva. Seattleben úgy döntöttek, hogy megnézik még egy évre, kitart-e a forma és egészség, 5,75 millió dollárral megkínálva. Így közel annyit keres majd ebben az évben, mint csapattársa, Chris Carson, aki szintén utolsó évét tölti, jelenlegi szerződésével.

Carson tavaly a negyedik fordulóban esett ki az évre, egy nyaksérülés miatt, amit műtöttek azóta, de jelenleg kérdéses, mikor térhet vissza. És, ha már azt hinnénk, hogy  Pennynek, csak egy lábadozó Carsonnal kell felvennie a versenyt, akkor dobjuk be a mixbe, az idén második körben draftolt Kenneth Walker nevét is és igazán pikáns harcra számíthatunk.

Forrás:

FumbleForum

fumbleforum.hu

Fotó: espn.com