Este a Cincinnati Bengals és a Las Vegas Raiders összecsapásával kezdetét veszi az idei playoff. A találkozón mindkét csapatnak olyan kezdőirányítója van akik először lépnek pályára rájátszás mérkőzésen.

Arra, hogy két playoff debütáns irányító csapjon össze a Wild Card körben utoljára 2017-ben volt példa. Akkor a Buffalo Bills-t Tyrod Taylor, a Jacksonville Jaguars-t Blake Bortles irányította. Az eddigi mérleg hazai uralmat mutat ugyanis ez 9 alkalommal fordult elő és 8-szor a hazai csapat győzött.

A hazaiak irányítója Joe Burrow a második szezonját futja és miután a tavalyi szezonja ideje korán véget ért sérülés miatt így még nem is léphetett volna pályára a rájátszásban. Fiatal kora ellenére viszont vigyázni kell vele mert idén mérkőzésenként átlagosan 331.3 yardot passzolt a hazai mérkőzéseken és saját pályán ez rekordnak számít az idei szezonban.

Derek Carr már szerepelhetett volna playoffban a pályafutása során de az egyetlen ilyen szezonjának végén megsérült így nem tudott játszani januárban. Nagyon össze kell kapni magát mert 1940 óta a Raiders az első playoff résztvevő csapat amelyik 10 mérkőzést is meg tudott nyerni az alapszakaszban de -50-esnél rosszabb pontaránnyal zárt.

A két csapat az alapszakaszban már összecsapott és akkor a Bengals győzött. Viszont a playoff nem az Ő terepük ugyanis az utolsó 7 alkalommal kikaptak és rögtön kiestek az első mérkőzésen. A Bengals utoljára 31 éve, a Raiders 19 éve nyert playoff mérkőzést. Ettől függetlenül nekik áll a találkozó de bármi megtörténhet.

Fotó: instagram.com