A Miami Dolphins győzelemmel kezdte a szezont de ezt követően vereség vereség hátán következett. Sorozatban 7 mérkőzést is elvesztettek és az 1-7-es mérleg láttán senki sem gondolt nagy fordulatra és már a vezetőedző menesztését várták.

Ezzel szemben magára talált a csapat és megnyerte az utolsó 5 mérkőzését. Ez a sorozat a Kansas City Chiefs sorozatával együtt holtversenyben a második legjobb sorozatnak számít. A New England Patriots az első a zsinórban megnyert 7 mérkőzésével.

A playoff részvétel ugyan még messze van a csapat számára de a sorozat után elérhető közelségbe került a januári szereplés. Ezzel a Dolphins a liga történetének első csapata lehet amelyik 1-7-es kezdés után playoff résztvevő tud lenni.

Ehhez pedig a sorsolásuk is kedvező ugyanis a Jets, Saints, Titans, Patriots elleni mérkőzés van hátra. A Jets simán fogható, a Saints a Dolphins ellentettje, zsinórban 5 meccset vesztettek. Ez a két meccs kötelező. A Titans viszont hektikusan teljesít és a Pats már playoff résztvevő lehet az utolsó héten így abban a meccsben minden benne van.

Fotó: thespininsider.com