A Steelers egy meglehetősen rövid hét, mondjuk a hazaiak is ilyen rövidet pihentek, után kisé északra az ilyenkor már hűvös és esetenként nagyon havas Minnesotába utazik. A találkozó idején akár -7 fokig is eshet a hőmérséklet ami szerencse a szél nem lesz túl erős, így nem lesz jelentős a szél által keltett hidegérzet. 

A meccs végére kiderül megfázunk-e, akár mindkét értelemben.

A sérülések továbbra sem jöttek rendbe mindenkinél, így lesz jó pár hiányzó biztosan. A vendéglátóknál sem lesz teljes a keret és ez így talán ki is egyenlítheti egymást. 

A védelem megmutatta, ha hagyják őket akkor komoly terrort tudnak helyezni az irányítóra, a Bengals elleni teljesítmény, Watt hiányában inkább csak kisiklás volt. 

TJ a múlt héten ihletett formában tért vissza a Covid után. Ha ezt a formát tartja és a meccsenkénti 1,6 sack átlagot továbbra is hozza, minden bizonnyal Ő lesz az aki a szezon végén egyedül fogja tartani az egy szezonban megszerzett sack-ek rekordját. De ez még messze van. Most koncentrálnia kell a Vikes támadófalára és irányítójára. Cousins egy “öreg” róka.

Sokat látott már a sok csapatot érintő pályafutása alatt. Voltak jobb szakaszai és voltak rosszabbak. Jelenleg, bár 5-7-el állnak a támadó alakzatuk a liga rangsorában top10-ben szerepel. Így komoly feladat lehet, főleg a 7-ik helyen rangsorolt passzjáték megállítása. A futásuk a liga közepe. De ez szokott nekünk a legtöbb gondot okozni, alkalmanként. A támadófal nagyjából meccsenként ~1,4 alkalommal (átlagban) engedi Kirk “Kapitányt” zsákba húzni.

Ez jelentheti azt, hogy az okosan elhelyezett nyomás kizökkentheti az irányítót és akár labda eladásba is hajszolhatja. Idén már 3 alkalommal adta az ellenfél kezébe a labdát a védelmük azonban 10 átadást vadászott már le. Bennek tehát nagyon kell figyelni, mert nem fog beleférni a megszokott 50-50%-s labdából túl sok. Az szinte biztosan eredményezni fog 1-2 INT-et akár. 

A támadófal a Ravens ellen mintha magára talált volna, voltak jó pillanatai, de volt pár borzalmas megmozdulás is. A playhívásban is végre láttunk 1-2 olyan felrajzolt játékot amiket már szeptemberben az első összecsapások reméltünk. Azóta is várjuk és várjuk. A két TD is ilyen játékokból jött végül. Ezt kellene folytatni.

Biztosan vannak olyan pontjai a pályának ami biztonsággal bejátszható és Ben pontosan meg tudja még dobni. WR személyzetben és a minőségükben nincs hiány. Csak meg kell találni kit mire kell és lehet jól használni. Nem megfeledkezve “Postás” Pat-ről aki időközben egyre feljebb lépked a megbízható célpontok listáján. 

A találkozó hazai idő szerint hajnali 02:20-kor kezdődik. Azonban aki teheti az üljön a Tv elé (vagy stream kinek mi) és szurkoljon, mert akár még a PO is látótávolságba kerülhet. 

Forrás:

Pittsburgh Steelers.hu

steelers.hu

Fotó: actionnetwork.com