Az utóbbi évek után már mondhatjuk azt is, hogy csak egy újabb Antonio Brown ügy. Az elkapó hetek óta nem bevethető a sérülése miatt de így is sikerült a címlapra kerülnie. Persze biztosan nem úgy ahogyan szeretett volna de az utóbbi években főként ilyen esetekben emlegettük a nevét.

Tegnap napvilágra került egy hír miszerint az elkapónak hamis oltási/védettségi kártyája van. A történetet az elkapó korábbi séfe hozta nyilvánosságra. A Tampa Bay Times-nak adott interjújában elárulta, hogy Brown korábbi barátnője, Cydney Moreau még júliusban árulta el neki SMS-ben, hogy az elkapó 500 dollárért vett magának igazolást, hogy megkapta a Johnson & Johnson oltást.

Ha igaz az ügy akkor a hamis igazolvány mellett az NFL-ben is bajba kerülhet az elkapó. Nemrégiben Aaron Rodgers számára okozott problémát az oltás de amíg a Packers irányítója nem állította, hogy megkapta az oltást addig a Buccaneers elkapó hamis dokumentumot használt. Majd kiderül, hogy mi lesz a vége.

A Buccaneers gyorsan reagált és közleményben tudatta mindenkivel, hogy Brown igenis átesett az oltási procedúrán.
Ezt Brown ügyvédje is megerősítette. A kérdés pedig azért kényes ugyebár, mert Brown a Patriots ellen COVID protokollból érkezett vissza. Azonban ha nem lett volna beoltva, teljesen más lett volna a visszatérés menete.

A Buccaneers közleménye az ügyről:

Fotó: twitter.com