A Cincinnati Bengals esete is bizonyítja, hogy az NFL-ben nagyon gyorsan változnak a dolgok. Október hónap utolsó napjának reggelén még nagy volt az öröm a csapat háza táján ugyanis csoportjuk első helyén álltak és a sokkal esélytelenebb New York Jets otthonában kellett pályára lépniük.

A tartalékirányítóval kiálló csapat azonban hatalmas meglepetést okozva legyőzte Őket. Végül 34-31-re kikaptak a Jets ellen és múlt vasárnap a Cleveland Browns otthonába látogatottak. A csoportrivális ellen is vereség lett a vége így elvesztették mindkét idegenbeli mérkőzésüket.

Ráadásul a Browns elleni találkozó sokkal simább volt mint a Jets elleni vereség, 41-16-ra kaptak ki a csoportrivális ellen. Ezzel a két mérkőzésükön összesen 72 pontot engedtek az ellenfeleknek. Ez irreálisan sok egy playoff álmokat szövögető csapat számára így ezen nagyon hamar javítaniuk kell.

A hónap utolsó napján még 5-2-es mérlegük volt ami mostanra a két vereségnek köszönhetően lecsökkent 5-4-re. A Ravens áll a csoport élén 6-2-vel, a Steelers a második 5-3-al és a Bengals-t legyőző Browns pedig ugyanolyan mérleggel rendelkezik de hivatalosan a harmadik helyen állnak. Másfelől pozitív mérleggel nem szoktak így állni.

insta.jpg

Fotó: cincyjungle.com, ganggreennation.com