Az elmúlt hét a Las Vegas Raiders-ről, pontosabban a tavalyi elsőkörös játékosairól szólt. Henry Ruggs ittasan balesetet okozott amelyben elhunyt egy 23 éves nő. A csapat egyből kivágta és elfelejtheti a pályafutását ugyanis biztosan börtönbe fog vonulni. Elszállt az első tavalyi elsőkörös pick.

A második elsőkörös választottjuk Damon Arnette volt. A cornerbackről előkerült egy videó amelyen fegyverrel hadonászik és valaki megölésével fenyegetőzik. A pályán kívül már több problémája volt, a pályán gyengén teljesített így a csapat tegnap megvált tőle.

Második körös választásuk nem volt így itt nem tudtak hibázni. A harmadik körben viszont három játékost is választottak. Lynn Bowden running back-et akit már a szezon előtt elcseréltek. Bryan Edwards elkapó következett utána aki az egyetlen kakukktojás mert 19 alkalommal pályára lépett és 6 alkalommal kezdő volt. Tanner Muse sérült volt az újonc évében és idén az alapszakasz előtt elküldték. 0 játék a Fosztogatóknál.

Negyedik körben két játékost választottak ki, a támadófalember Josh Simpson-t és a cornerback Amik Robertson-t. A guard tartalék a posztján, a védő pedig főként a padról nézi végig a mérkőzéseket. Így tulajdonképpen két első kör birtokában sikerült olyan évfolyamot lehozni amelyből egy év után egy párszoros kezdő elkapót, egy tartalék falembert és egy padot melegítő cornerbacket tudnak felmutatni.

insta.jpg

Fotó: justblogbaby.com, raiders.com