A Miami Dolphins mindössze egy mérkőzést nyert meg az első nyolc mérkőzéséből de a vezetőedző mégsem félti az állását. A harmadik szezonját taposó Brians Flores lenyilatkozta, hogy a sorozatbéli hetedik vereség után találkozott Stephen Ross tulajdonossal és Chris Grier general managerrel és nyugodt a posztja miatt.

A Dolphins a tavalyi alapszakaszt 10-6-os mérleggel zárta így nagyon optimistán várták az idei szezont. A csapat papíron jól néz ki de a pályán már katasztrófálisan fest a csapat. A nyerhető mérkőzéseken is megtalálják a módját, hogy hogyan szúrjanak el mindent és távozzanak a már szokásos vereséggel.

“Én csak a játékosaim miatt aggódok. Azért, hogy jobbak legyenek és segítsek fejlődni nekik. Tehát az állásom biztonsága miatt nem aggódom.” – nyilatkozta Flores.

Pedig ideje lenne elkezdeni aggódni mert ilyen sorozat után nem biztos, hogy meg fogja élni a szezon végét. Ha meg akarja menteni az állását akkor a következő mérkőzés kulcsfontosságú lesz ugyanis a Houston Texans fogadják hazai pályán.

insta.jpg

Fotó: twitter.com