Ugyan erősen próbálja belemagyarázni a jelenlegi helyzetünkbe Joe Judge, hogy sok van még hátra a szezonból és továbbra is a fejlődés a cél, de ez az év elúszott és a csapat játékát nézve újra komoly változtatásokra van szükség. Ezeket már a héten el lehetne kezdeni, itt az ideje megköszönni Dave Gettleman munkáját. A bejegyzésben azt fogom leírni miért.

Egy játékos, egy edző vagy egy general manager munkájáról egyértelmű véleményt lehet mondani 3-4 szezon után, a mi esetünkben pedig konstans rossz teljesítményt tapasztalunk. 16-38-as mérleggel állunk Gettleman kinevezése óta, tehát a mérkőzések 29,6%-át sikerült megnyerni. Ez elfogadhatatlan. A kinevezésekor rosszul mérte fel a csapat erejét, nem látta, hogy már nem tudja hozni a korábbi játékát Eli Manning és téves volt az a gondolat, amely szerint a 2017-es szezon csak kisiklás volt. Ez újabb keretromboláshoz vezetett, amely a csapat erősségét is alaposan befolyásolta és ugyan látszott, hogy nem Pat Shurmur lesz az a HC akit keresünk, de azzal a rosterrel esélye sem volt a sikerre.

A draftok felemásra sikeredtek, a szabadügynökpiaci igazolásokkal a legtöbb esetünkben csak szenvedtünk és a trade-ek sem hozták el a kellő javulást. A hibáival együtt is kellemes meglepetést jelent Daniel Jones, de egyre csalódottabbak vagyunk Saquon Barkley-val kapcsolatban, a támadófalban pedig gyakorlatilag Andrew Thomas az egyetlen kezdő szintű játékos. A védelemben az edge rushereink nem tudnak odaérni az irányítóhoz, a secondary pedig messze van a tavalyi játékától. Egy óriási káosznak néz ki az egész keret. Minden lehetősége megvolt Gettlemannek a sikerre, de annyi rossz döntést hozott, hogy nem szabad már érdemi tevékenységet végeznie.

Közeleg a trade deadline, nov. 2-ig lehet játékosokat cserélni és könnyen lehet, hogy mi is aktív résztvevők leszünk. Az elmúlt napokban felröppent a hír, hogy keresünk egy cornerbacket, amit totális idiótaságnak tartok, hiszen a jelenlegi 1-5-ös mérleg után (ami tovább romolhat) az eladói oldalon kellene elhelyezkednünk. Az ilyen remek gondolatok miatt nem szeretném, hogy a jelenlegi GM ügyködjön a szezon végéig. Tavaly ilyenkor erősen érdeklődött a Green Bay Packers Dalvin Tomlinson szolgálatai iránt, akit inkább megtartottunk arra a pár hétre, hogy aztán kiengedjük a piacra. Ugyanígy arról is voltak hírek, hogy Evan Engramet is vinnék, de ragaszkodtunk hozzá, idén pedig az újabb hibái után egyre kevesebbet van a pályán. Na nem mintha eddig hatékonyan alkalmazta volna az extra pickeket a vezetőségünk, de azért továbbra is bosszantó a dolog. A mostanihoz hasonló totál reménytelen helyzetben szereztük meg Leonard Williams-t is, akire én nem fújok annyira, mint néhányan, de nem szeretnék hasonló manővereket látni.

További előnyökkel is járhatna az esetleges elbocsátás, hiszen a háttérben el lehetne kezdeni az új GM keresését. Ugyan nem valószínű, hogy lenne olyan, aki szezon közben felmondaná a mostani sikeres munkáját, de finoman lehetne puhatolózni a jelöltekkel kapcsolatban. Persze nemcsak a ligán belül lehet szétnézni, hanem a médiában is, hiszen John Lynch a 49ers, Mike Mayock pedig a Raiders general managere, 4 éve pedig állítólag Louis Riddick volt Dave Gettleman „legnagyobb” riválisa.

Végül azt se feledjük, hogy példát lehetne statuálni. Ha megnézzük a csapat felépítését, akkor eléggé belterjes légkör uralkodik és haveri alapon történt az előző kinevezés is. Egyfajta jelzést lehetne adni a jelölteknek, hogy igenis számít a teljesítmény és leszámoltunk végre azzal a hagyománnyal, hogy nem rakjuk ki a general managert (Jerry Reese esete azért elég extrém volt).

Hogy lesz-e bármiféle változás? Nem hiszem. Továbbra is az a csapaton belüli álláspont, hogy van még lehetőség a javulásra és nyilván nem lehet olyat nyilatkozni, hogy feladták ezt az évet, de a kommunikáció alapján komolyan gondolják azt, hogy versenyben vagyunk. A többség szerintem egyetért azzal, hogy most már szinte semmi sem tudná megmenteni Gettlemant és egy új szakemberre van szükségünk. Sokat beszélgettünk már erről és rendre arra jutottunk, hogy olyan GM-re van szükségünk, aki abszolút szabad kezet kap és nem a klubon belül léptetik elő. Hogy mi lesz a valóságban? Vélhetően a szezon végi sajtótájékoztatón bejelenti Getty a visszavonulását és Kevin Abrams-nek adja át a szót…

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu