Az elsőnek húzott WR-nak soha sem egyszerű! Fokozott figyelmet kap a media és a szurkolók részéről is! Mi is megnéztük Chase-t! Utoljára 2017-ben volt a top 10-ben WR draftolva (Corey Davis)! Ahogy 2021-ben akkor is 3 WR ment ki a TOP 10-ben. Különösebb párhuzam nincsen, csak látnunk kell, hogy régen voltak egy classban ennyire előkelő helyen az elkapók.

Tehát az elvárás az egekben, és a nyomást már rá is helyezték ezekre a játékosokra! Persze, ha korán húz egy csapat WR-t a legtöbb esetben azt jelenti, hogy egy rosszabb csapathoz kerül. Mindenképpen ki kell emelni, hogy klasszis szintű WR-ok tudnak általában egy diszfunkcionális csapaton felülkerekedni (Keyshawn Johnson, Calvin Johnson, stb).

Lássuk, hogy Week 2 milyenek a benyomások az első körben draftolt elkapókkal kapcsolatban:

Week 2 Chase irányába 3 labda repült, és nem volt sikeres elkapása a bemutatkozásán. Valamennyi passz elkapható lett volna, és drop lett a vége. Egyik labda sem volt mélységi, és bár voltak rajta (Torry McTyer, Benjamin St-Juste), el kellett volna kapni. Mindenképpen érdemes az elvárásokat kicsit lentebb tenni, amikor Chase jön szóba. Ez a teljesítmény inkább emlékeztett eddig John Ross-ra, mint AJ Green-re vagy Chad Johnson-ra.

Waddle passzt nem kapott, inkább route-okat futott, és a special team-ben vett részt Week1. Nem tett rossz benyomást. Week 2 már Tua használta fiatal elkapót. A Falcons ellen 3/4 volt (21 yard). Elsődlegesen WR screen passzokat és jet sweep playekben láthattuk. A QB-val nagyon jól megértette magát, és sebességét és magabiztos kezét jól érvényesítette. Jól mutatott az alabamai páros!

Smith 2 elkapással mutatkozott be Week 2 (50% catch rate). Egy az egyben meg tudta verni a Pats védekező játékosait, és az elkapás előtt nagyon szépen mozgott, szeparálódott. Az elkapás után is tudja hozni a yardokat, azonban javítani kell a fizikalitásán és a robbanékonyságán. Eddig ő hozta a legjobb ELSŐ benyomást!

Toney teljes offseasonja eddig borzalmasra sikerült. Állítólag nem illeszkedett még be megfelelően a csapatba, valamint sérülések is hátráltatják. A pályán eddig még nem láthattuk.

Batemant Week 2 sem láthattuk. A műtét utáni lábadozása még tart.

Ha tetszett a cikk fontoljátok meg a kisfiú támogatását!

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, szabadtéri és szöveg

Forrás:

FumbleForum

fumbleforum.hu