Amikor Matt Rhule, a Panthers vezetőedzője szerdán lesétált a pályáról, hogy lezárja a pályán zajló minicamp edzést, már tudta, hogy új NFL-szabályzat van a COVID-19 oltási protokollokra vonatkozóan. A konkrétumokat abban a pillanatban nem ismerte, de egy dolgot biztosan tudott.

“Egyértelműen előny, ha a játékosok be vannak oltva, és eljuthatunk oda, ahol nem kell ugyanazt a rutint végigcsinálni, mint amilyet egyébként kellene.” mondta Rhule. “Egyértelműen előnyben lesz az a csapat, ahol többen vannak beoltottak, mint ahol kevesebben. Én nem mondom senkinek, hogy “Hé, tedd meg!”, hanem azt mondom, hogy jobb a csapatnak, ha beoltottak.”

A liga és az NFLPA által elfogadott irányelv és protokollok számos kulcsfontosságú különbséget határoznak meg a tekintetben, hogy a beoltott és nem beoltott játékosok és a személyzet hogyan mozoghat a munkahelyén. A teljes (angol nyelvű) közlemény itt tekinthető meg.

A változások között szerepel, hogy a teljesen beoltottak számára nem lesz napi tesztelés, és nem kell maszkot viselniük. Emellett együtt étkezhetnek a csapat étkezdéjében, és gyülekezhetnek a többi játékossal együtt a létesítményben és azon kívül is.

A be nem oltott játékosokra korlátozások vonatkoznak, amikor a csapat utazik, többek között a csapatszállóban kell maradniuk, ahelyett, hogy kimozdulnának például étkezni. Tilos továbbá beltéri koncerteken vagy más rendezvényeken részt venniük, és továbbra is kötelező ötnapos elkülönítésnek vannak kitéve, ha közeli kapcsolatba kerülnek egy olyan személlyel, akinek a tesztje pozitív.

Röviden, az oltott játékosok és a személyzet számára az élet közel normális lesz, azok számára, akiket nem oltottak be, továbbra is nagyon korlátozottak a lehetőségek.

Rhule nem akart pontos számot mondani arról, hogy a csapat személyzete vagy a játékosok közül hányan kapták meg az oltást, de kihangsúlyozta az előnyöket.

“Soha nem mondom meg senkinek, hogy mit tegyen.” mondta Rhule. “Bátorítom a játékosainkat; bátorítom a csapatunkat, hogy oltassák be magukat. Természetesen sok információt is átadtunk a játékosainknak. Úgy mondtuk, hogy ezt szeretnénk, ha a csapat ezt tenné, de ugyanakkor ez minden srác személyes döntése. … Én arra a célra összpontosítottam, hogy hová akarunk eljutni, és remélhetőleg el is fogunk jutni oda.”

A téma sok játékos számára érzékeny téma, és az irányító Sam Darnold azt mondta, hogy meg akarja tartani a döntését “személyesnek”, miután a hónap elején megemlítette, hogy még nem oltatta be magát.

De Darnold azt is elismerte, fontos, hogy a játékosok a csapatuk rendelkezésére álljanak, és azt mondta, hogy ez is egy tényező volt, amikor értékelte a dolgokat.

“Igen, abszolút.” mondta Darnold. “Személyesen mérlegelem ezeket a döntéseket minden nap. Ez mindenképpen nagy szerepet játszik ebben.”

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershungary.com