Irányítók akikért felcseréltek, pedig nem kellett volna!

Irányítók akikért felcseréltek, pedig nem kellett volna!

A 2016-os Drafton az egy évvel korábbihoz hasonlóan irányító volt az első két választott, mindegyik választás befuccsolt de igazából hatalmas különbség van a választások között. Míg Jameis Winston és Marcus Mariota kiválasztásakor a két csapat birtokolta az első két helyet addig Jared Goff és Carson Wentz kiválasztásához fel kellett cserélni.

2016-ban az első hely a Tennessee Titans tulajdona volt de elcserélte a Los Angeles Rams-el. A Titans átadta az 1., a 113. és 177. választást és kapott a Rams-től egy első, két második, egy harmadik, egy 2017-es első és harmadik körös választást.

A második helyen a Cleveland Browns választott volna de üzletet kötöttek a Philadelphia Eagles-el. Az Eagles a 2016-os első, harmadik, negyedik, a 2017-es első és a 2018-as második körös választást adta át. Cserébe Carson Wentz Philadelphiában kezdte meg a profi pályafutását.

Goff-al a fedélzeten a Rams Super Bowl-t játszott de idén Detroitba száműzték. Megszerezték Matthew Stafford-ot de ehhez Goff mellett átadtak két első és egy harmadik körös választást. Szóval nem csak az új irányítóért fizettek hanem kifizették, hogy a Lions átvállalja az irányítóval kötött szerződést.

Wentz Super Bowl győztes lett de az alapszakasz végén megsérült és Nick Foles játszotta végig az alapszakaszt. Goff-hoz hasonlóan idén cserélték el és még 33.8 millió dollárnyi halott összeget is bevállaltak csakhogy ne Philadelphiában játsszon.

Szóval amíg a Buccaneers és a Titans esetében el lehetett mondani, hogy kötelező pick volt így nem fájt annyira a veszteség. A Rams és az Eagles viszont nem csak akkor fizetett amikor kiválasztotta, hanem akkor is amikor megszabadult az irányítóktól. Ráadásul még többéves megaszerződést is kötöttek velük így hatalmas melléfogás volt mindkét üzlet.

Fotó: espn.com, turfshowtimes.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .