Alex Smith bejelentette a visszavonulását

Alex Smith bejelentette a visszavonulását

Ma délután saját Instagram oldalán Alex Smith bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a sisakját. A korábbi 1/1-es választott a tavalyi szezonban tért vissza a horrorisztikus sérülése után és megválasztották a tavalyi szezon legjobb visszatérő játékosának.

A 2005-ös Draft első helyén választotta ki a San Francisco 49ers csapata és 8 éven keresztül volt a csapat játékosa. Utolsó idényében Colin Kaepernick mellett a csapat második számú irányítója lett, a Super Bowl-on már tartalék volt majd elcserélték a Kansas City Chiefs csapatával.

A Chiefs-nél töltött időszaka pályafutása legjobb periódusát jelentette. Öt szezonon keresztül volt a Főnökök irányítója és három szezonban is bekerült a Pro Bowl keretbe. Ezt követően azonban ismét elcserélték. A Fővárosba költözött de az első szezonjának közepén nagyon súlyosan megsérült.

A sérülése után az amputáció lehetősége is felmerült azonban Smith kisebb csodát végrehajtva visszatért a pályára. A pályafutása során 35.650 yardot, 199 touchdownt passzolt 109 eladott labda mellett. Emellett 2.604 futott yardot és 15 futott TD-t szerzett.

Fotó: twitter.com, espn.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .