A bajnok az első körben mélyítheti a támadófalát

A bajnok az első körben mélyítheti a támadófalát

Ugye, hogy mindjárt jelentkezik egyfajta disszonancia, ahogy kimondjuk ezt a mondatot? Mert hát minden csapat arra vágyik, hogy az első körös draftolt tutira, de még a második körös is lényegében azonnal, melegében beszállva hozzátesz.

Viszont abban is megegyezhetünk, hogy 32. helyen választani lényegében olyan, mintha a második körben kezdenéd. Ha itt nem választod ki a te kis “második körös szerény prospectedet”, akkor innen már csak a második kör legvégén van újra lehetőséged. Ugye érzed mekkora csapda ez? Egy első körös, azonnal bevethető játékost várnak tőled, miközben a második körösök közül választhatsz.

Ezen a szálon elindulva akadhatunk egy támadó falemberre.

Liam Eichenberg (OT, Notre Dame, 6’6″, 306)

Két dologban talán egyet érthetünk. Az egyik, hogy a Notre Dame már szinte évről-évre ad kiváló támadó falembereket a ligának. A másik, hogy ennek a draftnak a talán legmélyebb posztja -az elkapók mellet- a támadó falemberek. Vagyis egy 32. helyen való választásnál még van esélyed. Mondjuk arra az Eichenbergre, aki az utolsó két egyetemi évében sacket sem engedett.

Erősségei: Liam egy kiváló paraméterekkel megáldott játékos a posztján. A Notre Dame iskolát magáévá téve egy dominéns, erős támadó a delikvensünk. Rendkívül atletikus, könnyen felér a második szintre és a pass protection-ben való hatékonyságáról már tettem említést.

Miért második körös prospectnek tartják? Az egyetemen nem volt rákényszerítve a változatos játékra. Elég egysíkú, könnyen kiszámítható, amit csinál. Az erőnek nincs híján, de azért a sebességgel meggyűlhet a baja. Mozgó célpontoknál a második szinten hajlamos a hibára.

Kell tehát a mélyítés első körben?A fent felsorolt indokok alapján, miért ne? A Bucs támadófala lényegében kész. De nem elférne benne egy ilyen mélyítés? Tom biztosan örülne neki!

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Fotó: theathletic.co.uk, pressboxonline.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .