Valóban rendben van a Giants védelme?

Valóban rendben van a Giants védelme?

Nagyon gyengén szerepeltek a támadóink 2020-ban, így egyértelmű, hogy fejlesztésre szorul a csapatrész. Hozzájuk képest kellemes meglepetést keltett a védelem, akiktől nem lehetett túl nagy elvárásunk. A helyzet azonban itt sem fenékig tejfel és tévúton járnánk, ha csakis az offense lenne fókuszban.

Többnyire bejöttek Patrick Graham elképzelései, akinek óriási szerepe volt a jó teljesítményben. Jól mérte fel a játékosai képességét és ahhoz igazította a rendszerét. Elsősorban a zone defense-t preferálta, amely a szezon végén dögledezett az erősebb ellenfelek ellen, de egy más szisztéma még csúnyább dolgokat eredményezett volna. A csapatok persze nem hülyék és a következő szezon elején vissza fogják nézni ezeket a felvételeket.

Szerencsére megtérültek a védőfalba kötött befektetések, amely szinte biztosan gyengülni fog, hiszen Leonard Williams és Dalvin Tomlinson szerződése is lejárt. Ahogy korábban írtam én inkább Williams megtartását preferálnám, hiszen minden segítségre szüksége lesz a pass rush-nak, nose tackle-ként pedig Dexter Lawrence is teljesíteni tudna. A 3-4-es felállás esetén elő lehetne kapni B.J. Hillt is, aki szerintem több játékidőt érdemelne, a rotációba pedig nem nehéz embert találni. Persze ne feledjük, hogy Dave Gettlemanről beszélünk, aki simán ellőne ide egy újabb értékes draft picket.

Az igazán nagy gond az edge rusherek között van. Lehet némi fantázia Lorenzo Carter játékában, de súlyos sérülés után tér vissza és azért a statisztikái sem voltak mindig megfelelőek. Hamar kiesett Oshane Ximines is, aki teljesen súlytalan volt 2020-ban. Lejárt a szerződése Kyler Fackrellnek, aki inkább csere szintet képvisel. Nehezíti a helyzetet, hogy az előzetes várakozások alapján a draft első napján nincs olyan játékos, akit a 11. választási joggal megérné kiválasztani. A szabadügynök piacon bőséges lehet a választék, de láttuk már tavaly is, hogy a csapatok nem sűrűn engedik ki a klasszis pass rushereiket a piacra, ráadásul több olyan leendő free agentet látok, akikkel kapcsolatban fenntartásaim vannak, de erről majd később. Komoly erősítés kell ide.

A linebackerek között nagy erősítést jelentett Blake Martinez, aki a védelem irányítója lett és komolyan kivette a részét a futások megállításából. Mellette elviselhető egy szerényebb képességű játékos, bár nem bánnám, ha egy coverage-ban járatos LB-vel erősödnénk, de azzal sem lenne bajom, ha a kezdőben tartjuk Tae Crowdert.

Felemásan sikerült a cornerback sor újjáépítése, hiszen James Bradberry megszerzése eddig telitalálatnak bizonyult, viszont DeAndre Bakert totálisan bebuktuk. A slotra több pályázónk is van. Korrektül mutatkozott be Darnay Holmes, persze egyelőre nem lehet még azt mondani róla, hogy ő lesz a megoldás erre a pozícióra, mert azért javulnia kell, de rookie-ként rendben volt a játéka. Persze a safety-k sokoldalúsága itt is segítség lehet.

A felépülése után elsősorban a slotban játszott Xavier McKinney, az pedig jót jelent, hogy néha a mély zónákat is rá mertük bízni. Nem sokat volt a pályán, amit láttunk belőle az viszont biztató volt. Logan Ryan korábban cornerbackként szerepelt, csak most váltott posztot, így a matchuptól függően őt is változatosan használhatjuk. Jabrill Peppers pedig továbbra is strong safety-ként tündökölhet, sőt a tuti passzjátékoknál akár a linebackerek közé is beállítható.

Jól felépítettük a futások megállítására a frontot, így most a pass rush-t kell előtérbe helyezni, aminek egyébként is sokkal nagyobb jelentősége van. Szinte biztos, hogy a védőfal belsejében nem tudjuk fenntartani az eddigi minőséget és a D line szélére kell elkölteni ezt a pénzmennyiséget. Akkora erősítés kellene erre a posztra, amelyet szinte képtelenség egy offseason alatt végrehajtani. Azt se feledjük, hogy James Bradberry túloldalára is kell egy cornerback és elférne egy coverage-ban járatos linebacker is. Nem olcsón mérik ezeket a játékosokat, így kompromisszumot kell majd kötni. Közhely, de most az eddigieknél is nagyobb szükség lesz egy erős draftra, amely után egy-egy középső körös újoncot is beállíthatunk a kezdőbe.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .