Jadeveon Clowney sérülése késleltetheti a következő szerződését

Jadeveon Clowney sérülése késleltetheti a következő szerződését

Jadeveon Clowney számára nem ismeretlen, hogy sokáig csapat nélkül áll ugyanis a tavalyi évben csak szeptemberben kelt el a piacon. A hírek szerint a tavalyihoz hasonlóan idén is sokáig a piacon maradhat. Ian Rapaport értesülései szerint a defensive end csak áprilisban fog teljesen felépülni a korábbi műtétjéből és addig nem is számíthat szerződésre.

Clowney-t tavaly cserélték el a Seattle Seahawks-al de nem marasztalták a korábbi 1/1-es választottat. Érdeklődőből nem volt hiány de a fizetési igénye miatt csak szeptember elején szerződtette a Tennessee Titans csapata. Utólag biztosan azt mondanák, hogy nem volt jó ötlet.

A defensive end/linebacker minössze 8 mérkőzésen tudott pályára lépni majd a térdsérülése miatt novemberben sérültlistára került és véget ért a szezonja. Az egyéves, 12 millió dolláros szerződéséért csak 19 tacklet, 1 kierőszakolt fumblet, 4 levédekezett passzt tudott felmutatni és egyetlen alkalommal sem tudta földre vinni az ellenfél irányítóját.

Az offseasonban még évi 18-20 millió dolláros szerződésről álmodozott ám végül be kellett érni egy 12 millió dolláros szerződéssel. A tavalyi gyenge szezon után viszont még lejjebb kell adnia. Főleg azok után, hogy Watt tegnap kétéves, 31 millió dolláros szerződést kötött az Arizona Cardinals-al.

Fotó: atozsportsznashville.com, ftw.usatoday.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .