Matthew Stafford lehet a Pittsburgh Steelers irányítója?!

Matthew Stafford lehet a Pittsburgh Steelers irányítója?!

A Pittsburgh Steelers rögtön az első playoff mérkőzésén búcsúzott így elkezdhetnek felkészülni a következő szezonra. A legfontosabb kérdést jelenleg az jelenti, hogy ki lesz az Acélgyári csapat kezdőirányítója az idei szezonban.

Ben Roethlisberger pár hete elmondta, hogy Ő vissza akar térni idén de ez nem biztos, hogy be is fog következni. Big Ben szerződése ugyanis brutális módon, 41.25 millió dollárral terheli meg a Steelers 2021-es fizetési sapkáját.

Az irányítónak “csak” 4 millió dolláros alapfizetése van de a korábbi variálások miatt 22.5 millió dollár időarányos bónusz szerepel az idei évnél. Ráadásul ehhez még hozzájön 15 millió dollár kerettagsági bónusz. Ha elküldik, elcserélik vagy visszavonul az időarányos bónusz mindenképpen halott összeggé válik.

Mindehhez hozzájön, hogy a jó alapszakasz mérleg ellenére már nem teljesít úgy mint pályafutása korábbi szakaszában és 38 éves révén a sérülések is komoly veszély faktorral bírnak az esetében.

Többekben így felmerült, hogy esetleg a Detroit Lions korábbi 1/1-es választottja Matthew Stafford-ot szerezhetnék meg az offseasonban. Az első ellentmondás ebben a történetben, hogy Big Ben-el szemben itt sokkal nagyobb rizikófaktor a sérülékenység.

Még a negatívumok közé sorolható, hogy Stafford is igen komoly szerződéssel rendelkezik. 33 millió dollárt foglal el az idei fizetési sapkából és egy trade után mindenképpen magával fog vinni 14 millió dollárt az új csapatához.

Egy “Roethlisberger – Stafford” csere után a Steelers így nagyságrendileg 5 millió dollárral lenne beljebb. Viszont biztosan elvesztenének egy vagy több Draft picket. Így bármennyire is jó ötlet, vagy bármennyire is megérdemelne Stafford egy ütőképes csapatot kevés esély van rá, hogy a Steelers irányítója lesz idén.

A legjobb megoldás az, hogy ha Big Ben marad a csapatnál és a 24. helyen (vagy feltradelnek) kiválasztanak egy fiatal irányítót aki Roethlisberger mögött egy évet padozva a jövő irányítója lehetne.

Fotó: behindthesteelercurtain.com, pennlive.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .