A Ravens bosszút állt a Titans-en

A Ravens bosszút állt a Titans-en

Tavaly a Baltimore Ravens hatalmas lendülettel érkezett a rájátszásba így hatalmas pofonként élték meg, hogy a Tennessee Titans simán kiejtette Őket. Idén ugyancsak az első playoff mérkőzésükön lehetőségük volt bosszú állni a tavalyi vereségért.

A mérkőzés első félideje ellentétes negyedeket hozott ugyanis az első negyedben 10 pontot szerzett a Titans, míg a második negyedben ugyancsak 10 pontot szerzett a Ravens. Így 10-10-es döntetlen állással vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A második félidőben a Titans csak egy mezőnygólt értékesített míg a Hollók egy három pontos mellett még egy TD-t is összehoztak. A legvégén még elindult az egyenlítésért a Titans de Marcus Peters leszedte Ryan Tannehill passzát amivel véget ért a mérkőzés.

Előzetesen a futójáték harcát vártuk azonban ez csak a Ravens oldalán valósult meg. Derrick Henry kétezer yard fölé jutott az alapszakaszban de ma nagyon leszedték a pályáról, csak 40 yardot futott. Lamar Jackson viszont 136 futott yardot és 1 TD-t egymaga felrakott a táblára. Pedig a Titans futás elleni védekezése ligaelső volt.

Fotó: twitter.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .