Julio Jones és Matt Ryan is eltradelhető

Julio Jones és Matt Ryan is eltradelhető

Julio Jones elcserélése a tavalyi évben is téma volt és az alapszakasz végén ismét előkerült a hír de most a lehető legfontosabb ember erősítette meg, hogy valóban tradelhető az elkapó. Ő pedig nem más mint Arthur Blank, a csapat tulajdonosa.

Az Atlanta Falcons tulaja ráadásul tovább ment és közölte, hogy Jones mellett a csapat kezdőirányítója Matt Ryan is elcserélhető. Most már teljesen egyértelmű, hogy a Falcons komolyan “lenyomta a reset gombot” és a csapat újjáépítésébe kezdett.

Egyelőre annyi biztos, hogy az idei szezonnank új general managerrel és vezetőedzővel fognak nekivágni. A negyedik helyen választanak így biztosan elvihetik az évfolyam három legjobb irányítója közül az egyiket. Ezáltal ha el tudják cserélni akkor egy magasan rangsorolt utóda lehet Matt Ryan-nek.

Jones utóda meg tulajdonképpen már most a csapatot erősíti. A 2018-as Draft első körében kiválasztott Calvin Ridley a csapat legeredményesebb elkapója volt. Persze Jones csak 9 mérkőzésen lépett pályára a sérülései miatt. Szóval tulajdonképpen nem kell meglepődni ha a Falcons megválik mindkét játékosától.

Fotó: atlantafalcons.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .