Josh Allen a Hall of Famer előde nyomdokában

Josh Allen a Hall of Famer előde nyomdokában

A Buffalo Bills történetének legjobb irányítója egyértelműen Jim Kelly volt. Az irányítót beválasztották a Hall of Fame-be, ötször bekerült a Pro Bowl és háromszor az All-Pro keretbe. Így elég magasan van a léc de Josh Allen jó úton jár, hogy egy napon egy lapon emlegessék az elődjével.

Allen-t a két évvel ezelőtti Draft hetedik helyén választotta ki a Bills és szezonról szezonra egyre jobban teljesít. Idén 4.320 yardot, 34 touchdownt passzolt és csak 9 alkalommal adta el a labdát. Pályafutása során először került be a Pro Bowl keretbe.

Allen a Patriots elleni győzelem során ismét 4 touchdownt passzolt amit idén már a negyedik mérkőzésén tett meg. Korábban Kelly-nek egy szezonon belül három olyan mérkőzése volt amelyen 4 TD passzt osztott ki így ebben megelőzte az elődjét.

A 34 passzolt TD-jével ugyancsak megelőzte Kelly-t ugyanis az 1991-es szezonban passzolt 33 TD passza jelentette az eddigi franchise rekordot. Allen egy másik Bills irányító szezon rekordját is megdöntötte. Eddig Drew Bledsoe vezetett azzal, hogy egy szezonon belül 7 mérkőzésen passzolt 300 yardot de már itt is Allen áll az élen.

Fotó: buffalobills.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .