A csoport első helye a tét hajnalban

A csoport első helye a tét hajnalban

Az NFL általában kicsit egyoldalú, kicsit langyos mérkőzéseket szokott kiválasztani csütörtök estére viszont most egy igazi rangadó kerül képernyőre. A találkozón az NFC Nyugati csoportjának első helye lesz a tét.

A 6-3-al álló Seattle Seahawks hazai pályán fogadja az ugyancsak 6-3-al álló Arizona Cardinals csapatát. Az első egymás elleni találkozójukat a Cardinals nyerte így jelenleg a sivatagi csapat vezet.

Egy újabb győzelemmel tulajdonképpen két mérkőzés előnybe kerülnének viszont a Seahawks egalizálhatja az egymás elleni mérlegüket és 1 mérkőzéses előnybe kerülnének. A győzelemmel ráadásul franchise rekordot állítana be a Cardinals.

Utoljára a 2009-ben fordult elő, hogy a Cardinals egymást követő három mérkőzésen is le tudta győzni a Seahawks-t. Az utolsó két találkozót sikerült hozniuk.

A találkozón kiemelt figyelem összpontosul majd a két irányítóra. Russell Wilson MVP formában kezdte a szezont viszont visszaesett az utóbbi időben. A második szezonjában járó Kyler Murray idén nagyon jól teljesít, a földön és a levegőben is veszélyes.

Fotó: twitter.com, sportingbews.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .