A szezon hátralevő részében sem lehetnek szurkolók a Vikings haza mérkőzésein

A szezon hátralevő részében sem lehetnek szurkolók a Vikings haza mérkőzésein

Idén nem kis felfordulást okozott a koronavírus, ami miatt többek között nem lehetnek vagy csak korlátozott számban lehetnek nézők egyes sporteseményeken.

Minnesota-ban a helyi törvények alapján zárt helyen maximum 250 ember gyűlhet össze, így érthető okokból csak ennyi szurkoló lehetett volna jelen a Vikings hazai találkozóin.

A szezon első két hazai meccsére már a szezon előtt kihirdették, hogy biztosan nem lehetnek nézők, de végül a Falcons és a Lions ellen is üresen maradt a lelátó.

Most viszont kiadtak egy közleményt, miszerint ez így is fog maradni, így a szezonban a hazai meccseken biztos nézők nélkül lép pályára a Vikings a US Bank Stadium-ban.

Mint írják, minden lehetőséget figyelembe vettek és mérlegeltek, de végül arra jutottak, hogy a szezon hátralévő részében sem lehetnek jelen szurkolók.

“Noha keményen dolgoztunk egy biztonságos és felelősségteljes terv kidolgozásán, hogy korlátozott számú rajongó visszatérhessen a lelátókra, de arra a döntésre jutottunk, hogy elsődleges fontosságú dolog a közegészségügy. Komolyan vesszük Minnesota állam növekvő COVID-fertőzöttségét és az egyre több kórházi ápolásra szoruló ember számának növekedését, és úgy gondoljuk, hogy az utolsó négy hazai találkozó is zártkapus megrendezése a helyes döntés a közösségünk védelmében.

A játékosok, az edzők és a személyzet hiányolta az energiát és szenvedélyt, amelyet a Vikings szurkolói a játéknapokon magukkal hoznak, de értékelik a rendíthetetlen támogatást, amit ugyan kívülről, de megkapnak a szurkolóktól. Örömmel várjuk a rajongókat a következő szezonban a US Bank Stadium-ban….”

Így lesz tehát a szezon hátralévő része, sajnos ezt most el kell fogadnunk. Már csak négy hazai meccsünk van idén. A Cowboys, a Panthers, a Jaguars és végül a Bears elleni találkozó.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: wikipedia.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .