J.J. Watt nem akar részt venni a csapat újjáépítésében

J.J. Watt nem akar részt venni a csapat újjáépítésében

A Houston Texans látványosan lenyomta a reboot gombot. Már kirúgták a vezetőedzői és general manageri posztot egyszerre betöltő Bill O’Brien-t és a csapat újjáépítésébe kezdtek. Azonban ebben nem akar részt venni a csapat legnagyobb sztárja.

J.J. Watt a következő szezon kezdetén már 32 éves lesz és a jelek szerint már másik csapatot fog erősíteni. A defensive end elmondta, hogy a kora miatt mindenki tudja, hogy nincs már benne 10 év és bajnokságot akar nyerni. A Texans érdeke az Ő érdeke is.

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy nem a szabaügynökpiacon dollár százmilliókat elköltő csapatok, hanem a Draftról érkező csapatok teljesítenek jól és nyernek mérkőzéseket.

A Texans pedig a tavalyi üzletek miatt nem áll jól Draft cetlikből. Nincs meg a jövő évi első és második körös választásuk. Persze a sikeres Draft nem csak a korai körökről szól hanem a késői körökben is jól kell mazsolázni. Persze értelemszerűen az elején mindig könnyebb válogatni.

Watt-ra visszatérve jövőre lép szerződésének utolsó évébe és a kontraktus felépítése miatt egyetlen cent halott összeg nélkül megválhatnának tőle. Persze ha a távozás mellett döntenek akkor megpróbálják majd eltradelni de Watt a letett teljesítményével megérdemli, hogy szabadon választhassa ki a következő csapatát.

Fotó: chron.com, houstontexans.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .