Tom Brady még mindig nem fog kezet Nick Foles-szal

Tom Brady még mindig nem fog kezet Nick Foles-szal

Brady sok kritikát kapott már 2018-ban is, mikor úgy hagyta el a U.S. Field stadiont, hogy nem fogott kezet Foles-szal, miután utóbbi irányításával az Eagles 41-33 arányban legyőzte a hazafiakat a LII. Super Bowlon.

Brady immár a Buccaneers irányítójaként megint elmulasztotta a kézfogást. A csütörtök esti rangadón a legendás QB ismét egy vereséget könyvelhetett el, az újabban a Bears mezében játszó Nick Foles ellen. Brady a meccs végén egyenesen az öltözőbe ment, mialatt Foles csapattársaival együtt a pályán maradt, és talán épp őt kereste.

Ez volt Foles első győzelme a Bears kezdőjeként, és egyúttal az első győzelme volt kezdőként az Eagles 2018-as Wild Card mérkőzése óta. Azt a meccset ugyancsak a Soldier Field-en játszotta, és arról is győztesként távozott, ám akkor még a Bears ellenfeleként állt fel az Eagles színeiben.

A Bears most úgy nyerte meg a TNF-t, hogy Brady egy rossz passzt dobott 4&6-ra, mikor már csak 38 másodperc volt hátra a meccsből. Mint később kiderült, a QB azt hitte, hogy még csak a 3. down-nál járnak.

Ezt követően hasonlóan alakultak a dolgok, hiszen Brady a Super Bowl végén ugyanúgy egyenesen az öltözőbe szaladt, nem adva meg a lehetőséget Folesnak arra, hogy kezet foghasson minden idők legjobb irányítójával. Ezt sokan nagyon sportszerűtlen gesztusként könyvelték el Brady-nek.

Már azon a nyáron újra találkozott a két QB. Akkor egy előszezon meccsen játszott az Eagles a Pats ellen. Azt a mérkőzést Foxborough-ban bonyolították le, és a hazafiak győzelmével zárult, ám valami nem változott: Brady akkor sem fogott kezet Foles-szal.

„Nem szándékosan csináltam.”  – mondta akkor Brady az újságírók kérdésére válaszolva – „Az nem volna sportszerű.”

Hát tényleg nem volt az. Most pedig, hogy már harmadik alkalommal történik meg, már igazán nehéz volna elhinni, hogy csak megfelejtkezett a dologról.

Forrás:

Philadelphia Eagles Hungary

facebook.com/eagleshungary és fanfactory.hu/philadelphia-eagles

Fotó: totalprosports.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .