Regular season week 3: 49ers 36 Giants 9

Regular season week 3: 49ers 36 Giants 9

Tovább mélyült a gödör, elszenvedtük az idei első kiütéses vereségünket, ráadásul egy olyan 49ers ellen, amely csereirányítóval állt fel és egy rakat egészséges kezdője hiányzott.

Nehéz szalonképesen nyilatkozni az offense-ről. Fogalma sincs Jason Garrettnek, hogy mit csinál, a tavalyi garnitúra lényegesen jobban szerepelt. Alex Smith-t próbál csinálni Daniel Jones-ból és szemmel láthatóan az önbizalmát is teljesen lerombolta az irányítónknak.

2019-ben is láttunk buta hibákat a QB-tól, de akkor látszott rajta a bizonyításai vágy, most pedig rendre úgy ült le a padra, mint aki mindent feladott. Saquon Barkley hiányában még annyi futójáték sem lesz mint ami volt és a passzjáték sem halad. Ez volt sorozatban a második meccs touchdown nélkül és hát azért valljuk be az elmúlt években nem így néztek ki azok a másodéves irányítók, akikből lett is valami…

A fal átlag alatti, a célpontok szürkék, nem tudom miben lehetne itt bízni. Darius Slayton sem tud már semmi váratlant húzni, a támadófalban nem hozza meg a Hernandez-Zeitler kettős a várt stabilitást, Andrew Thomas egyelőre a leggyengébb a rookie-k között a nagy négyesből, Fleminget és Gates-t pedig hagyjuk is. 3 meccs alatt 38 pontot szereztünk. A 49ers ellenünk 36-ot. Csereirányítóval…

Jönni fognak az örökoptimisták, akik szerint jó volt a védelem, az ő figyelmükbe ajánlom az előző néhány mondatot. Ezen kívül pedig azt a számadatot, hogy nem puntolt az ellenfelünk. Ha jól emlékszem a feltűnő adatra, akkor utoljára 1996-ban volt ilyen mérkőzése a 49ers-nek. Na ennyire jó ez a defense. Pass rush nincs, egy erősebb fal megfogja a játékosainkat. Egy-egy fellángolása van a védőfalnak, de összességében ennyi.

Nem olyan pozícióról beszélünk, amely mérkőzéseket fog nekünk hozni. Blake Martinez becsülettel tette a dolgát, de ő egyedül kevés ide. Ugyanez igaz James Bradberry-re is, aki ismét szebbnél szebb játékokat mutatott be. Számítottam rá, hogy gondban lehetünk, hiszen nem változott a San Francisco támadófala, Kyle Shanahan pedig rendre olyan helyzetbe juttatta a labdás embereit, hogy gyakorlatilag üres útjuk volt az end zone-ba. Outcoaching, mind azt már oly sokszor láttuk.

Nehéz kiemelni bárkit is, hogy ki az elsődlegesen felelős ezért a produkcióért, de azért egyértelműen ki kell emelni Dave Gettlemant. Az azonban biztos, hogy tetőtől talpáig bűzlik ez a franchise és nem látni tudatos munkát. Az egyik évben GM-et és HC-t váltunk, aztán mégis egy futót húzunk az első körben, majd kiválasztunk egy irányítót, akit rásózunk egy új edzői stábra. Sem a szabadügynök piacról, sem a draftról nem érkezik megfelelő minőségű erősítés, óriási gond van a játékosmegfigyeléssel is. Sajnos úgy néz ki idén sem ér véget a negyedik éve tartó rémálom.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .