Láttuk már egyszer ezt a sztorit…

Láttuk már egyszer ezt a sztorit…

Hosszabb időre kidőlt Xavier McKinney és David Mayo is, hiszen előbbi lábtörést, utóbbi porcleválást szenvedett. Főleg a rookie hiánya fájó, hiszen második körös újoncként fontos szerepe lehetett volna (?) a megfiatalított secondary-ben. Nem először kerültünk ilyen szituációba.

Igaz elég távolra kell visszamennünk, egészen 2011-ig, amikor Prince Amukamara szenvedett hasonló sérülést. Ő 2011. augusztus. 6-án dőlt ki (2 nappal a szerződésének aláírása után…) és utána november 20-án tért vissza, amikor rögtön egy interceptionnel mutatkozott be. Ez alapján tehát kb. december közepére várhatjuk McKinney felépülését, a jelenlegi menetrend alapján ez a 15. héten lehet a Browns ellen, így könnyen elképzelhető a sérültlistára kerülés.

Ez azt is jelenti, hogy itt a lehetőség Julian Love előtt, aki érthetetlenül kevés lehetőséget kapott tavaly, pedig amikor pályára került akkor jól teljesített. Azt sem tartom kizártnak, hogy igazolunk egy safety-t és el kell gondolkodni Logan Ryan megszerzésén, aki posztot szeretne váltani. Ugyan nem tökéletes játékosról beszélünk, de amennyiben sikerül megállapodni vele, úgy akár több évre is erősítést jelenthet.

Egy biztos, nagyon gyenge lábakon áll a védelmünk és különösen fájó a secondary gyengesége. Ez nagyban behatárolja a sikerességünket, hiába áll jobb erőkből az offense, de ott sem biztosított az a minőség, hogy meccsenként 25-30 pontot szerezzünk. Ne legyenek kétségeink, ennyi fog kelleni a győzelmekhez.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .