Matematikailag Super Bowl-t lehet nyerni az egész szezonban szerzett 8 ponttal is

Matematikailag Super Bowl-t lehet nyerni az egész szezonban szerzett 8 ponttal is

Mondhatjuk azt is, hogy matematikailag Super Bowl-t nyerhet egy csapat ha csak 8 pontot szerez az egész szezon során. Persze ez gyakorlatilag nem jöhet össze, csak matematikailag lehetséges.

Ehhez az kell, hogy az egyik csoportban az összes csapat 0-0-s döntetlent játsszon egymással. Így lesz egy csoport amelyben mindegyik együttes 0-10-6-os mérleggel áll és egyetlen pontot sem szerzett.

Az egyik csapat a sorsolás nehézsége miatt meg fogja nyerni a csoportját így csoportgyőztesként helye lesz a rájátszásban.

Hat meccset játszanak a saját csoportjukban szereplő csapatokkal, négyet a saját konferencia egyik csoportjával, négyet a másik konferencia egy csoportjával és marad különbségnek a saját konferencia fennmaradó két csoportjának azon két csapata amelyik ugyanolyan mérleggel zárt a tavalyi szezonban.

Miután megvan a bravúros rájátszás így csak végig kell menetelni négy mérkőzésen úgy, hogy egyetlen pontot sem engednek és mindegyik találkozót egy két 2 pontot érő safetyvel megnyerik. Így a szezon végén, összesen 8 szerzett ponttal, magasba lehet emelni a Vince Lombardi trófeát.

instagram.com, Fotó: nbcsports.com, thebroadcastbridge.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .