A liga szinte semmit sem adna annak a játékosnak aki a vírushelyzet miatt kihagyja a szezont

A liga szinte semmit sem adna annak a játékosnak aki a vírushelyzet miatt kihagyja a szezont

A liga és a játékosok szakszervezete folyamatosan tárgyalásokat folytat, hogy milyen szabályok mellett lehetne megrendezni az idei szezont illetve arról, hogy milyen feltételek mellett lehetne kihagyni az egész évet. A két álláspont természetesen nagyon messze van egymástól.

A liga javaslata szerint a játékosoknak augusztus 1.-ig kellene jelezniük ha a pandémiás helyzet miatt nem akarnak pályára lépni az idei szezonban. A döntésük megváltoztathatatlan lenne. Emellett a következő szabályok szerint történne a kihagyás:

  • a szerződés tolódna egy évvel
  • nem ismernék el teljesítettnek a szezont
  • mivel nem teljesített így nem kapja meg az idei keresetét, a garantált tartalmat sem
  • a kihagyás miatt 150 ezer dollárt keresne
    • viszont ha az idei évre vonatkozik olyan összeg amit már korábban megkapott és az több mint 150 ezer dollár akkor nem kap semmit
    • a javaslat szerint azoknak akiknek idén jár le a szerződésük nem keresnének semmit
  • a játékosnak jövőre időben jelentkezni kell a felkészülésre és minden visszaáll az “eredeti helyzetbe”
    • ha ezt nem teszik meg és sztrájkolnak akkor a szerződésben szereplő garantált tartalom törlődik
  • a kihagyás ellenére a játékosokat el lehetne cserélni illetve el lehetne küldeni de értelemszerűen csere esetén az új csapatuknál sem léphetnének pályára illetve elküldés esetén nem tárgyalhatnának másik csapattal

A lista szerint a liga igen keményen bánna a szezont kihagyó játékosokkal. A szakszervezet természetesen a játékosok mellett van és a javaslatuk szerint megkapnák az alapfizetést, elismernék teljesítettnek a szezont és nem tolódna a szerződés. Emellett bármikor lehetne dönteni a kihagyás mellett.

A két javaslat tulajdonképpen szöges ellentétben áll egymással így nehéz lesz egyezségre jutni. Idejük viszont nincs sok, a liga javaslata szerint 13 napon belül dönteni kellene a kihagyásról.

Fotó: instagram.com,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .