Jelenleg Eric Kendricks a második legjobb linebacker a ligában

Jelenleg Eric Kendricks a második legjobb linebacker a ligában

Erre a következtetésre jutott a CBS Sports munkatársa, Sean Wagner-McGough, aki idén is összeállította a 10 legjobb LB-t a ligában, akik az elkövetkezendő szezonban meghatározó tényezők lehetnek.

A Vikings védelmének egyik meghatározó játékosa Kendricks már jó ideje nyújt megbízható teljesítményt, mégis a sportújságíró listájára most került fel először. Öt éves karrierje során először sikerült All-Pro csapat tagságot szereznie, de persze nem érdemtelenül. 110 tackle mellett 12 passz leütése is volt, ami a PFF szerint a legtöbb egy szezonon belül LB poszton játszó játékostól.

2015-ös profi karrierjének kezdete óta ötödik legtöbb tackle-t érte el és a második legtöbb passz védekezése volt a linebackerek közül.

Mivel idén a holtszezonban volt pár komoly távozó a védelemből Kendricks használata és az általa nyújtott kiváló teljesítményre most még nagyobb szüksége lesz a Vikings-nak.

Sean szerint az eddig látottak alapján 2020-ban még tovább törhet a csúcsra és inkább jobb teljesítményt vár tőle, mintsem formabeli visszaesést.

Az teljesen biztos, hogy szükség lesz a remek teljesítményre, hiszen egy elég furcsa szezont fogunk látni idén, és nem tudjuk pontosan mire számíthatunk.

fotó: twincities.com
felhasznált irodalom: CBS Sports/Sean Wagner-McGough

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .