Több csapat is érdeklődik az elsőkörös irányító iránt

Több csapat is érdeklődik az elsőkörös irányító iránt

Josh Rosen a harmadik profi szezonját kezdi idén és nem elképzelhetetlen, hogy a harmadik profi csapatánál vág neki az idei szezonnak. Egy elsőkörös irányító esetében ez felettébb szokatlan forgatókönyv lenne.

Az irányítót a 2018-as Draft 10. helyén választotta ki az Arizona Cardinals csapata. Biztosan sokat vártak tőle a sivatagban mert a megszerzéséért felcseréltek a Draft közben. Az újonc szezonja viszont nem sikerült túlságosan fényesen, 3-10-es mérleggel zárt. Csapata az 1/1-es helyen választott és Kyler Murray mellett döntöttek.

Ezt követően egy második körös választásért cserébe elcserélték a Miami Dolphins-al. Tavaly összesen 6 mérkőzésen léphetett pályára de csak 3 alkalommal volt kezdő és mindhárom mérkőzést elvesztették. Eddig 2.845 passzolt yardnál, 12 touchdownnál és 19 interceptionnél jár.

A hírek szerint két csapat is érdeklődik Rosen iránt de a vezetőség nem akar kapkodni vele kapcsolatban. Az idei Draft 5. helyén megszerezték Tua Tagovailoa-t és Ryan Fitzpatrick is visszatér. Vagy Tua, vagy Fitzmagic lesz a kezdő de Rosen biztosan csak a harmadik a sorban.

A Dolphins vezetőségének nem kell kapkodnia mert a tavalyi második körös érték már a múlt. Jelenleg elképzelhetetlen, hogy második napi Draft picket ajánlana bármelyik csapat is. A hírek szerint több csapat is felhívta már a vezetőséget de kizárt, hogy harmadik napi választáson kívül jobbat ajánlottak volna érte cserébe.

Fotó:thephininsider.com

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .