Feljebb jutsz a Drafton ha kisebbségi edzőt, managert nevezel ki

Feljebb jutsz a Drafton ha kisebbségi edzőt, managert nevezel ki

Az NFL vezetősége felülvizsgálja a Rooney szabályt de nem a szabály eltörlésén hanem a “szigorításán” dolgoznak. A Pittsburgh Steelers korábbi tulajdonosának köszönhető, hogy egy vezetőedzői vagy general manageri interjúztatás során minimum egy “kisebbségi” (afro-amerikai, spanyol származású, kínai….) jelöltet is meg kell hallgatni.

A liga vezetősége ragaszkodik a szabályhoz és előnyöket adna annak a franchisenak amelyik kisebbségi vezetőt nevez ki. Egyes tervek szerint az adott franchise hat hellyel feljebb mozogna a Draft listán ha kisebbségi vezetőedzőt, illetve 10 helyet mozdulna felfelé ha general managert nevezne ki.

A hírek szerint erre azért van szükség mert jelenleg csak 2 olyan franchise van amelynél kisebbségi a vezetőedző illetve 4 olyan csapat van ahol a “fontosabb” edzői posztot tölti be. Ez 17 éves mélypontot jelent.

Kritikaként hozzák továbbá azt is, hogy például Steve Wilks és Vance Joseph esetében 1, illetve 2 szezon után felmondtak a vezetőedzőnek. Véleményem szerint ezzel nem kellene példálózni mert ennek ellenére a számok is makacs dolgok és Wilks irányítása mellett az Arizona Cardinals a liga leggyengébb mérlegét produkálta.

Szerintem ilyenkor a másik oldalt is meg kell említeni, mert Hugh Jackson két és fél éven keresztül betölthette a Cleveland Browns vezetőedzői posztját. Első szezonjában 1, második szezonjában 0 alkalommal győztek, mindkétszer az 1/1-es helyen választottak és a harmadik szezonja közben váltak meg tőle.

Ebben az esetben nem számított a bőrszín és a statisztikákat nézve Jackson bőven több időt kapott mint a hasonlóan teljesítő riválisai. Szóval nem az ember bőrszínén múlik.

nfl.com, Fotó: the undefeated.com

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .