A Vikings második és harmadik napja a Drafton

A Vikings második és harmadik napja a Drafton

A 2020-as NFL Draft második napjának három választással vágott neki a Minnesota Vikings. Az első körben Justin Jefferson WR és Jeff Gladney CB érkezett, ezzel pedig a két legnagyobb hiányposztot orvosolta Spielman. De még mindig maradtak erősítésre szoruló csapategységek, ilyen volt például a támadófal, de WR-re és CB-re is szüksége volt a csapatnak. Végül két játékossal és további négy pick-el zártuk a napot.

2/58 – EZRA CLEVELAND OT, BOISE STATE

Cleveland 1998 május 8.-án született Washingtoni Spanawayben. 2016-ban került a Boise State-re – első évében még csere volt -, 2017 és 2019 között 40 mérkőzésen játszott kezdőként. 2018-ban és 2019-ben első csapatos All-MWC (Mountain West Conference) volt.

Prospect ranking:

Tankathlon: 37. (8. OT)
CBS.com: 46. (7. OT)
Sports Illustraded: 52. (7. OT)
NFL.com: 53. (7. OT)
Pro Football Focus: 58. (7. OT)
DraftTek: 61. (8. OT)
Bleacher Report: 72. (9. OT)

Cleveland többségében a 7.-8. támadófalembernek számított a draft előtt, a Pro Football Focus konkrétan az 58. helyre tette, ahol végül ki is választottuk.

Méretei ellenére (198 cm, 140 kg) egy gyors játékosról van szó, a Combine-on a 4.93-as 40 yardot futott, ami a harmadik leggyorsabb volt a támadófalemberek között, a 20 yard shuttle-je pedig magasan a legjobb volt. Gyorsasága nagyon jó mobilitással párosul, amivel a villámgyors passzsiettetők ellen is hatékony tud lenni. A szakértők kiemelik a remek kéz- és lábmunkáját. Legnagyobb gyengeségének az erő és a keménység hiányát hozzák fel, ami miatt az erősebb passzsiettetők ellen lehetnek problémái, de futás blokkolásban sem a legjobb. Több szakértő a 2018-as második körös játékosukhoz, Brian O’Neill-hez hasonlítja.

3/89 – CAMERON DANTZLER CB, MISSISSIPPI STATE

Dantzler 1998 szeptember 3.-án született a Louisianai Hammondban. 2017-ben került a Mississippi State-re, ahol három szezon alatt 31 mérkőzésen 108 szerelést és 5 interceptiont szerzett. 2018-ban második csapatos All-SEC lett.

Prospect ranking:

Pro Football Focus: 50. (9. CB)
Tankathlon: 62. (9. CB)
Sports Illustraded: 65. (11. CB)
CBS.com: 69. (11. CB)
DraftTek: 79. (11. CB)
Bleacher Report: 82. (9. CB)
NFL.com: 132. (17. CB)

Az NFL-nél nem nagyon szeretik Dantzler, hiszen a 17. legjobbnak tartották a CB-ek között, nagyon sok helyen viszont a 11. helyre tették a posztján.

Dantzler egy magas, atletikus játékos (188 cm, 83 kg), a középiskolában távolugró bajnok volt. A szakértők kiemelik hogy a zónavédekezése kiváló, remekül olvassa a játékot és nagyon jól érzi az útvonalakat. Méreteihez képest nagyon könnyen vált irányt és a fizikális elkapókkal szemben is hatékony tud maradni. Negatívumként az erejét és a sebességét hozzák fel, blokkolásban használhatatlan, így mindenképpen a szélen fog játszani, ott pedig a gyors elkapók okozhatnak gondot neki.

Maradt még egy harmadik körös (kompenzációs) pickünk, amiért bejelentkezett a Saints és végül ide adtak mindent is a 105. választásért. Újra sikerült legyőzzük a Saints-t 😀

Vikings adta: 3/105
Saints adta: 4/130 + 5/169 + 6/203 + 7/244

Ezzel a cserével pedig a harmadik napnak 13!!! (tizenhárom) választással vágtak neki.

4. kör: 117., 130., 132.
5. kör: 155., 169., 176.
6. kör: 201., 203., 205.
7. kör: 219., 244., 249., 253.

4/117 D. J. WONNUM DE, SOUTH CAROLINA

Wonnum 1997 október 31.-én született Stone Mountainban (Georgia), 2016-ban került a South Carolina egyetemre, ahol 4 szezon alatt 137 szerelést (29.5 negatív yardos), 14 sacket és egy interceptiont szerezett. Tavaly második csapatos All-SEC lett.

Méretei és atletikussága (196 cm, 118 kg) átlagosnak mondhatóak, viszont kimondottan erős játékosnak számít. Pass rushban és futás ellen is használható, futás ellen kimondottan jónak számít. Megállja a helyét 4-3-as és 3-4-es védelmekben is. Többen úgy vélik hogy a technikája nagyon nyers, a kezeit nem tudja megfelelő módon használni és a robbanékonyságán is lenne mit javítani.

4/130 JAMES LYNCH DT, BAYLOR

Lynch 1999 január 20.-án született a Texasi Round Rockban. 2017 és 2019 között 33 mérkőzésen szerepelt a Baylor színeiben, ezeken pedig 100 szerelést és 20 sacket szerzett. Tavaly megválasztották a Big 12 legjobb védőjének illetve bekerült az All-Big 12 első csapatába is.

Erős, robbanékony játékos, remek technikával rendelkezik. Nagyon sokat kell még fejlődjön, de a szakértők szerint rotációs játékosnak tökéletes lesz, viszont minden adottsága megvan ahhoz, hogy kezdő szintű játékos legyen belőle.

4/132 TROY DYE LB, OREGON

Dye 1996 szeptember 18.-án született Californiai Norcoban. 2016-ban került az Oregonra, négy szezon alatt 48 mérkőzésen 391 szerelést, 13 sacket és 5 interceptiont szerzett. Háromszor (2017-2019) lett második csapatos All-Pac-12.

Nagyon atletikus játékos (193 cm, 103 kg), aki remek futbal intelligenciával rendelkezik és nagyon ösztönösen cselekszik a pályás. Passz védekezésben nagyon jól mozog és robbanékonysága miatt pass rushnál is használható. Egy igazi szerelőgép de futás ellen sokat kell fejlődjön még.

5/169 HARRISON HAND CB, TEMPLE

Hand 1998 november 12.-én született New Jerseyben. 2017-ben a Baylor egyetemre került, majd tavaly átigazolt a Temple-re. Három szezon alatt 31 mérkőzésen 16 leütött paszt és 4 interceptiont szerzett.

Átlagos méretekkel rendelkezik (183 cm, 87 kg), fizikális játékos, az egyik legnagyobb erőssége a zónavédekezés. Nagyon jól lát a pályán, többen kiemelik hogy az egyetemen nagyon kevés DPI-t fújtak rá, remekül választ szöget a szerelések előtt. A sebessége nem a legjobb, ezért a gyors játékosokkal szemben hátrányban lehet, de a lábmunkáján is lenne mit javítani. Rotációs embernek tökéletes lesz.

5/176 K. J. OSBORN WR, MIAMI

Osborn 1997 június 10.-én született a Floridai Bradentonban. 2016 és 2018 között a Buffalo egyetemen játszott, majd tavaly átigazolt a Miamira. Négy szezon alatt 46 mérkőzésen 146 elkapást, 2037 yardot és 17 TD-t szerzett.

Nagyon masszív játékos (183 cm, 93 kg), aki a slotban érzi jól magát. A kezei nem rosszak, de rengeteget kell fejlődjön hogy NFL szintű játékos legyen belőle. Nagyon jó punt és kick off returner és a ST-ben is nagy hasznát vehetjük.

6/203 BLAKE BRANDEL OT, OREGON STATE

Brandel 1997 január 23.-án született. Az Oregon State-en eltötött három szezon alatt mind a 48 mérkőzésen kezdő volt.

Méretei átlagosak (201 cm, 139 kg), a szakértők kiemelik hogy jó lábmunkával rendelkezik. Passzblokkolásban használható, futásnál viszont sokat kell még fejlődjön. Az egyetemen játszott guardot és tacklet is. Ha megéli a keretszűkítést, akkor cserének jó lesz, többen viszont úgy gondolják hogy nem lesz ott az 53-as keretben.

6/205 JOSH METELLUS S, MICHIGAN

Metellus 1998 január 21.-én született a Floridai Pembroke Pinesban. Négy évet töltött a Michigan egyetemen, ahol 43 mérkőzésen 186 szerelést egy sacket és 5 interceptiont szerzett.

Nagyon masszív játékos (183 cm, 98 kg), egy igazi tacklegép, remek szerelési képességekkel rendelkezik. Futás ellen nagyon jó, passzvédekezésben viszont nem a legjobb. A ST-ben kaphat szerepet.

7/225 KENNY WILLEKES DE, MICHIGAN STATE

Willekes 1997 július 22.-én született a Michigani Rockfordban. 2016-ban került a Michigan State-re, ahol az utolsó három szezonban egyetlen meccset sem hagyott ki, összesen 40 mérkőzésen 228 szerelést (49 negatív yardos), 23.5 sacket és egy interceptiont szerzett.

Méretei átlagosak (193 cm, 117 kg), robbanékony játékos, remek kéztechnikával. Nagyon sok területen kell még fejlődjön (erő, atletikusság, lábmunka, stb) hogy kezdő szintű játékos legyen belőle.

7/244 NATE STANLEY QB, IOWA

Stanley 1997 augusztus 26.-án született Menomonieban (Wisconsin). 2016-ben került az Iowa egyetemre, ahol 44 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 8302 yardot, 68 TD-t és 23 INT-t szerzett.

Igazi QB prototípus méretekkel rendelkezik (193 cm, 110 kg). A szakértők kiemelik a remek karerejét, aminek köszönhetőek könnyedén dobja meg a 60+ yardos passzokat is. A játékának vannak olyan pillanatai, amikor a teljes profizmus látszik rajta, viszont nagyon könnyen el tud veszni a mérkőzések bizonyos szakaszaiban. Nem túl pontos irányító és a futás sem tartozik az erősségei közé. Jake Browning-al küzdhet a harmadik számú QB posztért.

7/259 BRIAN COLE II S, MISSISSIPPI STATE

Cole 1997 április 4.-én született a Michigani Saginawben. Amikor 2015-ben a Michigan egyetemre került, még elkapót játszott, aztán a Mississippi Staten helyezték át safety pozícióba. Az utolsó két szezonjában 17 mérkőzésen 78 szerelést, három sacket és két interceptiont szerzett.

Remek méretekkel (188 cm, 95 kg) és erővel rendelkezik, igazi box safety, aki futás ellen nagyon hasznosan játszik. Zónavédekezésben nem a legjobb és a szakértők aggódnak hogy safetyként kevés a tapasztalata. Ha a keretben marad, akkor hasznos tagja lehet a ST-ben.

7/253 KYLE HINTON G, WASHBURN

Végül egy OG érkezett a másodosztályú Washburn egyetemről. Az ott töltött négy szezon alatt 40 mérkőzésen lépett pályára.

Nagyon atletikus játékos, aki passzblokkolásban használható. A szakértők szerint kevés esélye van a csapatban maradáshoz.

Ezzel rekordot döntöttünk, mivel az 1994-es hét körös draftrendszer bevezetése óta egyetlen csapat sem draftolt még 15 játékost!

A tegnapi nap folyamán két cserét is végre hajtott Spielman, melynek hála két jövő évi pickel gazdagodtunk. Előbb a Chicago Bears jelentkezett be az első 5. körös választásunkért (155. pick), amiért cserében megkaptuk a Bears jövő évi 4. körös pickjét. Majd a Baltimore Ravens következett, a csere pedig így nézett ki:

Vikings adta: 6/201 + 7/219
Ravens adta: 7/225 + 2021 5. kör

Összességében remek draft volt Spielmanék részéről, sikerült a legfontosabb hiányposztokat megoldani, most már csak be kell őket építeni a csapatban, ami Zimmer dolga lesz.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .