Csak három elsőkörös irányítóval hosszabbítottak akiket 2014 után draftoltak

Csak három elsőkörös irányítóval hosszabbítottak akiket 2014 után draftoltak

A Draftokon természetesen mindig az elsőkörös választottak övezi a legnagyobb érdeklődés és közülük is kiemelt figyelem irányul az irányítókra. Az elmúlt években rengeteg irányító került kiválasztásra az első körben de ezeket a választásokat finoman szólva sem a sikeresség jellemzi.

Egészen pontosan akkor igaz ez ha 2014 óta vizsgáljuk az elsőkörös irányítókat. Ők azok akikkel már hosszútávú szerződést kellett kötnie az Őket kiválasztó csapatoknak. Három Drafton 8 irányítót választottak ki az első körben de közülük csak hárman kaptak hosszútávú szerződést és ketten vannak csak az Őket draftoló csapatnál.

Jared Goff és Carson Wentz szerepel még az Őket draftoló csapatnál és esetükben igaz, hogy méltatlanul brutális szerződést kaptak. Blake Bortles a kivétel mert vele először hosszabbított a Jaguars majd megszabadultak tőle. Jelenleg nincs csapata.

Teddy Bridgewater pályafutásának egy brutális térdsérülés majdnem véget vetett de visszakapaszkodott és idén 63 millió dolláros szerződést kötött a Panthers-el. Marcus Mariota a Raiders tartalékirányítója lett, Jameis Winston-nak nincs csapata, Paxton Lynch csapatról csapatra jár és Johnny Manziel-ről nem lehet tudni, hogy éppen melyik kocsmában iszogat.

2014-es Draft

1/3, Jacksonville Jaguars; Blake Bortles

1/22; Cleveland Browns, Johnny Manziel

1/32, Minnesota Vikings; Teddy Bridgewater

2015-ös Draft

1/1, Tampa Bay Buccaneers; Jameis Winston

1/2, Tennessee Titans; Marcus Mariota

2016-os Draft

1/1, Los Angeles Chargers; Jared Goff

1/2, Philadelphia Eagles; Carson Wentz

1/26, Denver Broncos; Paxton Lynch

Az ezt követő Draft első körében három irányítót választottak ki a csapatok és kettő tulajdonképpen már be is bizonyította, hogy megérte a magas picket. Mitchell Trubisky-nak finoman szólva sincs bérelt helye Chicagoban de Deshaun Watson hosszútávon is a Houston Texans irányítója lehet.

Az azévi harmadik elsőkörös pedig azóta MVP címet és Super Bowl-t nyert így Patrick Mahomes esetében fel sem merül, hogy érdemes volt-e feltradelni-e a Kansas City Chiefs-nek. A három játékosnál azonban még nem beszélünk hosszabbításról mert idén lépnek újonc szerződésük utolsó évébe.

twitter.com, Fotó: grandforksherald.com, espn.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .