A tizedik szezonját kezdi de eddig mindig más vezetőedzővel dolgozott két egymást követő szezonban

A tizedik szezonját kezdi de eddig mindig más vezetőedzővel dolgozott két egymást követő szezonban

A címben szereplő játékos pedig nem más mint a Tampa Bay Buccaneers új tartalékirányítója Blaine Gabbert. A játékos pár napja szerződött újra a tavalyi csapatával így pályafutása során idén fordul elő először, hogy két egymást követő szezonban ugyanazzal a vezetőedzővel fog együtt dolgozni.

Gabbert-et a 2011-es Draft első körében választotta ki a Jacksonville Jaguars. Újonc szezonjában Jack Del Rio volt a vezetőedző de menesztették a szezon közben. Az alapszakaszt Mel Tucker-el fejezték be. A második szezonjában Mike Mularkey következett de egy év után megváltak tőle és a harmadik szezonban Gus Bradley volt a vezetőedző.

Ezt követően elcserélték a San Francisco 49ers-hez. Ez volt Jim Harbaugh utolsó szezonja a 49ers élén majd a rá következő szezonban jött Jim Tomsula majd Chip Kelly szezonja. Mindketten egy szezont éltek meg San Francisco-ban és igazából a kinevezésüket akkor se lehetett érteni.

Gabbert ezután útnak indult és az elmúlt szezonban három különböző csapata volt. Három éve az Arizona Cardinals, két éve a Tennessee Titans és tavaly a Buccaneers. Legalább volt ismerőse ugyanis Bruce Arians edzette a Cardinals-t és a Buccaneers-t is. Gabbert pályafutása egy példa arra, hogy miért nem mindegy, hogy melyik csapathoz kerül egy fiatal játékos.

Fotó: 973thegame.iheart.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .