A Bears lehívja Mitchell Trubisky ötödik éves opcióját

A Bears lehívja Mitchell Trubisky ötödik éves opcióját

A Chicago Bears le fogja hívni Mitchell Trubisky ötödik éves opcióját de ezzel még nincs biztonságban az irányító. Az opcióval csak sérülés esetén garantált a jövő évi fizetése illetve a mai hírek szerint még az sem biztos, hogy Ő lesz a csapat kezdőirányítója.

Ryan Pace general manager lenyilatkozta, hogy nyitott a verseny közte és Nick Foles között. A korábbi elsőkörös három szezont tudott le a Bears kezdőjeként de a tavalyi szezonját nem a fejlődés hanem a visszaesés jellemezte. A vezetők is hasonló véleményen vannak hiszen nem véletlenül vitték a nyakára a korábbi Super Bowl MVP-t.

Foles megszerzése igazából egyéves megoldásnak tűnik mert igen komoly fizetéssel rendelkezik a következő három szezonban. 15.6 milliót foglal el az idei fizetési sapkából, 20.65 milliót a jövő évi és 20.7 milliót két év múlva.

Ha már idén elküldik akkor 15.15 millió dollárnyi halott összeget képeznének de a következő két szezonban egyetlen cent halott összeg nélkül megválhatnak tőle. Így idén el fog dőlni, hogy kettejük közül kivel képzelik el a folytatást. (lehet mindketten repülnek)

twitter.com, Fotó: clutchpoints.com

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .